-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Sikeres volt a Vox Mirabilis jótékonysági koncertje
Százezer forint gyűlt össze a Vox Mirabilis Kamarakórus jótékonysági koncertjén, amelyet a Szent Korona hiteles másolatának Székesfehérváron maradásáért szerveztek. Az est teljes bevételét már át is utalták a közadakozásra nyitott számlaszámra, melyért Deák Lajosné önkormányzati képviselő mondott köszönetet az énekkarnak.
2013.11.05. 09:04 |
Százezer forint gyűlt össze a Vox Mirabilis Kamarakórus jótékonysági koncertjén, amelyet a Szent Korona hiteles másolatának Székesfehérváron maradásáért szerveztek. Az est teljes bevételét már át is utalták a közadakozásra nyitott számlaszámra, melyért Deák Lajosné önkormányzati képviselő mondott köszönetet az énekkarnak.
A Vox Mirabilis Kamarakórus is csatlakozott ahhoz a közadakozáshoz, amelynek célja, hogy Székesfehérváron maradjon a Szent Korona hiteles másolata. Hangversenybérlet-sorozatuk első koncertjének teljes bevételét ajánlották fel e nemes célra.
A Kamarakórus végigkísérte a Szent István Emlékév minden programját, gyakran szerepeltek ünnepségeken és adtak önálló koncertet is. Immár harmadik alkalommal hirdették meg hangversenybérletüket, mely 4 koncertből áll. Ennek a sorozatnak az első koncertjére került sor október 12-én 19 órakor a Városháza Dísztermében. Vox Mirabilis Kamarakórus mellett fellépett még Völgyesi Barnabás klarinétművész, Zemlényi Eszter énekművész és Kéry Tamás zongoraművész.
A Kamarakórus az est teljes bevételét – 100.000 forintot - átutalta arra a bankszámlaszámra, amelyet a Szent Korona hiteles másolatának Székesfehérváron tartásáért meghirdetett közadakozásra nyitott a város Önkormányzata. Az est egyik támogatója, Deák Lajosné önkormányzati képviselő elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy ekkora érdeklődés övezi a közadakozást a zeneművészet kedvelőinek körében. Büszke arra, hogy a Vox Mirabilis Kamarakórus színvonalas műsorával meg tudta tölteni a padsorokat hallgatósággal és egyben köszönetét fejezte ki a kamarakórusnak a felajánlásért minden székesfehérvári nevében.