Segítsünk, hogy segíthessenek! – Tartósélelmiszer-gyűjtést rendeznek több helyszínen pénteken és szombaton

Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és hozzá csatlakozva több fehérvári civil szervezet, illetve intézmény – köztük a Kríziskezelő Központ. A felajánlásokat május 10-én, pénteken és 11-én, szombaton négy helyszínen várják Székesfehérváron.
2024.05.09. 12:40 |
Segítsünk, hogy segíthessenek! – Tartósélelmiszer-gyűjtést rendeznek több helyszínen pénteken és szombaton

Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület.

Május 10-én, pénteken és május 11-én, szombaton országszerte 213 áruházban és 3000 önkéntessel gyűjtik az adományokat.

Ezek lehetnek többek között tészták, konzervek, kekszek, vagy akár rizs, UHT-tej, bébiétel és csokoládé is.

Arra kérnek mindenkit, aki betér a gyűjtéshez csatlakozott áruházakba vásárolni, hogy a saját maga számára szükséges árucikkeken túl vásároljon – lehetőségeihez mérten – néhány olyan tartós élelmiszert is, amelyet a kijáratnál adományként át tud adni a gyűjtésben résztvevő önkénteseknek, a civil szervezetek képviselőinek.

Székesfehérváron a Jancsár köz 1-3. és a Budai út 173. alatt található Aldi áruházakban, valamint az Auchanban és az Aszalvölgyi úti Tesconál várják az adományokat.

A szervezők mindenkit szeretettel hívnak, aki segíteni szeretne a rászoruló családoknak!

Magyarország

  1. Kezdődik a téli időszámítás - október 25-én, vasárnap hajnalban óraátállítás

    Magyarországon hajnalban 3 órakor 2 órára kell visszaállítani az órákat, vagyis egy órával többet alhatunk. Az időpont azért is érdekes, mert az október utolsó vasárnapja idén éppen 25-ére esik. 2014 óta nem volt ilyen korai az őszi óraátállítás: akkor szintén október 25-én állítottuk vissza az órákat.

    2026.10.24.
  2. Közös nyilatkozatot adott ki az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa

    Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) Önkormányzati Oldala – amely a falvaktól a kisvárosokon és a megyei jogú városokon át a fővárosig képviseli a településeket – közös nyilatkozatot adott ki 2026. október 21-i tanácskozásáról.

    2026.10.21.
  3. Nemzeti Gyásznap

    Százhetvennégy éve, 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 tábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány volt miniszterelnökét. Október hatodikát 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánították. A bosszúhullám csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a "hatáskörét túllépő" Haynaut.

    2026.10.06.
  4. Változik a menetrend

    Október 3-án és 4-én (hétvégén) a székesfehérvári vonalon karbantartást végeznek, emiatt napközben változik a menetrend: több vonat rövidebb útvonalon közlekedik - közölte a MÁVInform.

    2026.10.03.