-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Segítség jegyespároknak - megnyitott az Esküvő Kiállítás
Szombaton délelőtt tartották a tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Esküvő Kiállítás hivatalos megnyitóját a Novotelben. A kétnapos eseményen az érdeklődők esküvői ruhabemutatókon vehetnek részt, emellett hasznos ötleteket és tanácsokat kaphatnak az ötvenöt kiállítótól az esküvőszervezéssel kapcsolatban. A vasárnap estig tartó rendezvényre körülbelül ezerötszáz látogatót várnak a szervezők.
2014.01.18. 13:23 |
Szombaton délelőtt tartották a tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Esküvő Kiállítás hivatalos megnyitóját a Novotelben. A kétnapos eseményen az érdeklődők esküvői ruhabemutatókon vehetnek részt, emellett hasznos ötleteket és tanácsokat kaphatnak az ötvenöt kiállítótól az esküvőszervezéssel kapcsolatban. A vasárnap estig tartó rendezvényre körülbelül ezerötszáz látogatót várnak a szervezők.
Szombaton délelőtt nyitották meg kapuit az Esküvő Kiállítás a Novotelben, amelyet immáron tizedszer rendeznek meg. A kétnapos rendezvény a házasulandó pároknak biztosít remek lehetőséget, hogy megtalálják a számukra legmegfelelőbb esküvői szolgáltatókat. Az érdeklődők pénzt, időt és energiát spórolva ismerkedhetnek meg a székesfehérvári, illetve a környékbeli éttermekkel, ruhakölcsönzőkkel, cukrászatokkal, továbbá értékes ötleteket kaphatnak a dekorációhoz.
A Novotel Hotelbe ellátogatók ezen kívül cél és szakmai irányú programokat tekinthetnek meg a színpadon. A szervezők minden évben új dolgokkal készülnek, így idén kiderül, mi a különbség a ceremóniamester és a vőfély között, inkább zenekart hívjunk a lakodalomba vagy dj-t. Ezen felül az esküvőszervezőktől érdekes tanácsokat is hallhatnak az érdeklődők a „nagy nappal” kapcsolatban.
A hölgyek számára természetesen a ruhabemutató volt a favorit program, ahol a legújabb női és férfi modelleket tekinthették meg.
Az idei Esküvő Kiállításon összesen ötvenöt kiállító képviselteti magát. Különböző szolgáltatások időben történő lefoglalása esetén ráadásul jelentős kedvezményeket is kaphatnak a jegyespárok. A kiállítás szombaton és vasárnap is délelőtt 10 órától este 18 óráig látogatható a Novotel Hotelben.



