-
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Salvador Dali kiállítás nyílik a Városi Képtár Deák Gyűjteményben
2007. január 26 és március 4. között látható a szürrealizmus egyik legismertebb, legnagyobb alakjának tárlata a Városi Képtárban. A Dali kiállítás a gyűjtemény négy termében kerül megrendezésre, az épület többi tizenhárom helyiségében a Deák Gyűjtemény állandó kiállítása látható. A kiállításra belépőjegy a helyszínen váltható, a felnőtt jegyek 1200 Ft-ba, a diák és nyugdíjas jegyek pedig 600 Ft-ba kerülnek. Az aranykor címen megrendezett kiállítás anyagát a bambergi Richard H. Mayer magángyűjtemény (Kunstgalerien Böttingenhaus) képezi, amelyet Közép-Európa legnagyobb Dalí- magángyűjteményeként tartanak számot.
2007.01.23. 12:39 |
2007. január 26 és március 4. között látható a szürrealizmus egyik legismertebb, legnagyobb alakjának tárlata a Városi Képtárban. A Dali kiállítás a gyűjtemény négy termében kerül megrendezésre, az épület többi tizenhárom helyiségében a Deák Gyűjtemény állandó kiállítása látható. A kiállításra belépőjegy a helyszínen váltható, a felnőtt jegyek 1200 Ft-ba, a diák és nyugdíjas jegyek pedig 600 Ft-ba kerülnek. Az aranykor címen megrendezett kiállítás anyagát a bambergi Richard H. Mayer magángyűjtemény (Kunstgalerien Böttingenhaus) képezi, amelyet Közép-Európa legnagyobb Dalí- magángyűjteményeként tartanak számot.A tíz fő feletti csoportok számára 20 %-os kedvezményt biztosít az intézmény. A Deák Gyűjtemény Múzeumi Boltjában a kiállítás ideje alatt a Dali kiállításhoz kapcsolódó katalógusok, könyvek, naptárak kaphatók.
A világirodalmi művek melyekhez a kiállított grafikák készültek többek között az alábbiak: Pedro A. de Alarcon y Ariza: A háromszögletű kalap, Sade márki: Justine, avagy az erény meghurcoltatása, Trisztán és Izolda (XII. századi kelta verses regény), Giovanni Boccaccio: Dekameron, Tristan Corbiere: Sárga szerelmek.
Salvador Dali (1904-1989) a szürrealizmus egyik legismertebb, legnagyobb alakja, a hírnév és az arany megszállottja. Újszerű látásmódja, szélsőséges, szenvedélyes és exhibicionista alkata örökös botrányhőssé tette. Alkotásainak gyökerei mélyen visszanyúlnak a művészet: festészet, szobrászat, építészet több ezer éves történetébe, ugyanakkor a művész villámsebesen észleli és szívja magába, teszi alkotásai sajátjává a korszak tudományos és művészeti áramlatait. Örökké vibráló, ezerarcú és ezer „nyelvű” művész és gondolkodó- mondják róla. A festészet mellett tanulmányokat és regényeket írt, előadásokat tartott a Sorbononne-on, filmet forgatott együtt dolgozva Bunuel-lel, Disney-vel és Hitchcockkal, Színházi díszleteket, jelmezeket tervezett, installációkat készített, emellett megkapta a Púbol őrgrófja címet..