-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Salvador Dalí: Aranykor - rajzok, grafikák, akvarellek, világirodalmi illusztrációk
A Műcsarnokban 2005 április 1- május 29. között Aranykor címmel látható Salvador Dalí tárlaton az elsősorban szürrealista festményeiről ismert művész grafikái, rajzai, akvarelljei, világirodalmi illusztrációi kerülnek bemutatásra. A bambergi Richard H. Mayer magángyűjtemény, amely először Budapesten kerül múzeumi bemutatásra, Európa egyik leghíresebb Dalí-gyűjteménye. Míg Salvador Dalí festményeit, az elolvadni látszó órák, lángoló zsiráfok, hosszúlábú elefántok képi világát mindenki jól ismeri, a festő más típusú művészi tevékenysége, így rajzai, grafikái, illusztrációi érdemtelenül háttérbe szorultak.
A festészet mellett a világirodalmi témák illusztrációi is rendkívül fontos szerepet játszanak Dalí művészetében. Ezek nem a hagyományos értelemben vett könyvillusztrációk, hanem az irodalomtörténet jelentős szövegeinek Dalí-féle „paranoia-kritikai” újraértelmezései. Az újraértelmezés a könyvek külső formájának átdolgozásától sem riad vissza, melyeknek a mester nemritkán szokatlan formákat kölcsönöz. ’Könyv-objektjeivel’ (’livre-objets’) Dalí mind a formaalakítás, mind a díszítés tekintetében új irányt szabott a 20. századi könyvművészetnek.
A könyvek díszítéséhez drágaköveket, féldrágaköveket használ, a kézzel megmunkált pergamenlapokra gyémánt és rubint tűkkel rajzol. A Műcsarnokban látható, általa illusztrált világirodalmi művek között vannak az erotikus, vagy inkább pornográf irodalom „gyöngyszemei”, Casanova emlékiratai, Sade márki elbeszélései, de olyan híres gyermekkönyv-illusztrációk, mint az Alice csodaországban című könyvhöz készült rajzok is.
(Fotó: Tatai Imre)