Balett - kaphatók már jegyek a májusi Rómeó és Júliára

Ki ne ismerné a szerelmet és ki ne ismerné Shakespeare szerelemről szóló drámáját, a Rómeó és Júliát? Örök érvényű gondolatok és emberi viszonyok, az érzelmek legszélesebb skálája jelenik meg a két ellenségeskedő veronai család gyermekei között szövődött szerelem történetében.
2019.04.12. 10:51 |
Balett - kaphatók már jegyek a májusi Rómeó és Júliára

A tragikus kimenetelű, a drámát vígjátéki elemekkel is színező tragédia az elmúlt ötszáz évben számtalan feldolgozást ért meg, balettszínpadon 1785-ben beszélték el először a tánc nyelvén. A történet egyik legnépszerűbb megzenésítése Prokofjev balettje, amelyet 1936-ban írt a Leningrádi Opera felkérésére, de csak 1938-ban, Brünnben mutatták be először.

Szergej Prokofjev elementáris, egyúttal drámai erejű balettzenéje sok koreográfust megihletett, mint ahogyan engem is. Olyan kortárs balett, pontosabban táncszínház megalkotása volt a célom, amely nem illusztrálja sem a Shakespeare által megírt művet, sem pedig Prokofjev zenéjét, hanem egyedi formanyelven keresztül újrateremti és láttatja a megírt, valamint a zenében rejlő, szavakba nem önthető drámát” – mondja a Székesfehérvári Balett Színház produkciójáról a rendező-koreográfus. Egerházi Attila számára a Rómeó és Júlia alapvetően a szeretet, azon belül a szerelem, továbbá a félelem, annak egyik legerősebb megnyilvánulási formája, a gyűlölet, a meg nem értés, valamint az emberi gyarlóság és emelkedettség drámája.

Meglátásom szerint olyan táncdráma született, amely szinte minden korosztályt megszólít. A Rómeó és Júlia olyan balett, amely szándékom és reményeim szerint megérinti a nézők szívét” – fogalmaz Egerházi Attila.

Rendező-koreográfus: Egerházi Attila
Zene: Szergej Prokofjev
Díszlet: Loes Schakenboes
Jelmez: Bregje van Balen
Fényterv: Loes Schakenboes
Szcenikus: Bajkó György
Betanító- és próbavezető balettmester: Cristina Porres Mormeneo

Táncolják:
Rómeó: Fernando Gabriel Luis Luis / Dávid Janík
Júlia: Cristina Porres Mormeneo / Dusana Heráková
Capuletné: Marie Vilette / Marina Pérez Ahedo
Capulet: Bartha László m.v.
Tybalt: Graziano Bongiovanni
Páris: Dávid Janík / Fernando Gabriel Luis Luis
Mercutio: José Blasco Pastor / Barna Krisztián
Benvolio: Erdélyi Zsombor / Francesco Vitale Farris
Dajka: Bokrossy Barbara
Lőrinc barát: Barna Krisztián / José Blasco Pastor
Montague: Sipos Dániel m.v.
Verona hercege: xxx
Vásári forgatag, nép: Nina Maycas Tarela, Marina Pérez Ahedo, Dusana Heráková, Elisa Lodolini, Sara Musumeci, Alzbeta Talciková, Cristina Porres Mormeneo, Liszkai Zsófia, Marie Vilette, Barna Krisztián, Adam Bobak, Francesco Vitale Farris, Kindl Gábor m.v., Halasi Dávid m.v., Jenei Márton m.v., Erdélyi Zsombor

Bemutató: 2019. május 12., vasárnap 19 óra

További előadások:
2019. május 21., kedd 18 óra
2019. május 27., hétfő 18 óra
2019. június 19., szerda 19 óra
2019. június 20., csütörtök 19 óra
2019. június 21., péntek 19 óra

Jegyinformáció:
Belépő: 3.500 / 3.000 / 2.800 Ft
Diák- és nyugdíjasjegy: 2.000 Ft
Csoportos kedvezmény diákcsoportoknak: 10 diákjegy után 1 jegy ingyen

Jegyértékesítés: Alba Regia Szimfonikus Zenekar pénztára (Vörösmarty Színház, Fő utca 8.) • +36 70 509 88 05 • jegyiroda@arso.hu (Diák- és nyugdíjasjegy csak személyesen vásárolható)

Online jegyértékesítés: www.jegy.hu/program/103813

További információ: www.fehervaribalett.hu