-
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Rock és metál koncertek a Szabadművelődés Házában
A Szabad Művelődés Házában kerül sor március 17-én, pénteken 20 órától a helyi metál zenekarokat bemutató hangosztás estre. Az egyesület évek óta szervez olyan koncerteket, ahol a helyi rock, punk, metál együtteseknek nyújt fellépési lehetőséget. Ez alkalommal négy együttes lép színpadra az este során a Greed, P.F.L, The Fuwdo és az eklektikus rock zenét játszó Split együttes. A belépőjegy a helyszínen váltható meg 500 Ft-ért.
2006.03.17. 00:11 |
A Szabad Művelődés Házában kerül sor március 17-én, pénteken 20 órától a helyi metál zenekarokat bemutató hangosztás estre. Az egyesület évek óta szervez olyan koncerteket, ahol a helyi rock, punk, metál együtteseknek nyújt fellépési lehetőséget. Ez alkalommal négy együttes lép színpadra az este során a Greed, P.F.L, The Fuwdo és az eklektikus rock zenét játszó Split együttes. A belépőjegy a helyszínen váltható meg 500 Ft fejében.