-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Retro kiállítás a Fejér Megyei Levéltárban – csütörtökig még megtekinthető
A Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltára a Múzeumok Éjszakáján megnyitott kiállítása bemutatja az 1970-es, ’80-as évek tárgyi kultúráját, dokumentumait. A nagy sikerre való tekintettel a kiállítás még megtekinthető a megyei levéltárban július 27-ig, munkanapokon, hétfőtől csütörtökig 8 és 15 óra, valamint pénteken 8 és 12 óra között.
2017.07.21. 17:38 |
A válogatásban helyet kaptak – többek között – a már megszűnt magyar légitársaság, a Malév emblematikus tárgyai éppúgy, mint korabeli gyerekjátékok, a korszak jellegzetes ruhadarabjai, konyhai eszközei, vagy néphadsereg és munkásőrség felszerelési tárgyai. A tárlat felidézi egy átlagos Kádár-kori lakás enteriőrjét, annak jellegzetes elemeit. A kiállítás célja nem a nosztalgikus múltba révedés, sokkal inkább igyekszik rádöbbenteni a látogatókat arra, hogy a környezetünkben megtalálható tárgyak, dokumentumok, fotók, a történelem részei, annak fontos forrásbázisai.
Az 1970-es és 80-as évek kiállítása a Fejér Megyei Levéltárban