-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Rengetegen látogattak el a Megyei Drogellenes Napra
Soha ennyi ember még nem volt a Bőrgyárban, mint a hétvégi drogellenes napon. A gyárcsarnok és környéke már-már egy igazi zenei fesztivál hangulatát idézte. A színpad előtt pedig talán jobb is volt a hangulat, mint bármelyik fesztivál fellépésen, érezni lehetett, hogy aki most eljött az őszintén szerette az Eleven Holdat, vagy a Hiperkarmát. A hétvége nem csak a zenéről szólt: voltak sportprogramok, filmvetítés és vitafórum is. Képek a drogellenes napról...
Soha ennyi ember még nem volt a Bőrgyárban, mint a hétvégi drogellenes napon. A gyárcsarnok és környéke már-már egy igazi zenei fesztivál hangulatát idézte. A színpad előtt pedig talán jobb is volt a hangulat, mint bármelyik fesztivál fellépésen, érezni lehetett, hogy aki most eljött az őszintén szerette az Eleven Holdat, vagy a Hiperkarmát. Persze ez a hétvége nem csak a zenéről szólt: voltak sportprogramok, filmvetítés és vitafórum is. Képek a drogellenes napról...
A drogellenes világnap keretében Székesfehérváron is sor került egy drogprevenciós fesztiválra a Bőrgyárban. A szombati hőségben sokan már kora délután ellátogattak a Bőrgyárba, ahol ebéddel és sporttal várták őket. A délután további részében filmvetítésen vehettek részt a fiatalok, ahol megismerhették egy drogfüggő életét és a Fejér megyei droghelyzetet. Majd a filmek témáját követve Klecska Ernő újságíró provokált vitát több szakértővel, a vége felé parázs vita kerekedett, amibe az egyre gyülekező közönség is beszállt.
Az igazi tömeg csak a koncertek kezdetére gyűlt össze, de lehet, hogy az igazi ok az volt, hogy addigra enyhült kicsit a forró időjárás. Az Eleven Hold koncert is olyan hangulatban zajlott, mint talán még Fehérváron sosem. A fiatalok üvöltve tomboltak, a számok között pedig az együttes nevét skandálták. Egy – egy fiatal lány "Napot" és "Gyulát" éltette. A Hiperkarma koncert alatt sem enyhült a lelkesedés, sőt még többen ugráltak a színpad előtt. Még az abszolút rétegzenének számító Saturnus Super DeLuxe koncerten is sokan voltak. Ez csak is annak a bizonyítéka, hogy drogok nélkül is jól tudják magukat érezni a fiatalok, ami ennek a napnak a sikerét jelzi. (Tekintse meg képgalériánkat!)
Fotó: Kovács Milán, fehervar.hu