-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Reneszánsz táncok és utcazene a Belvárosban
Javában zajlik a Fehérvári Zenei Nyár rendezvénysorozat a történelmi Belvárosban. A már megszokott periodikus programok mellett szombaton egy mesejátékkal várják a kicsiket és a szüleiket a Hősök terén.
Javában zajlik a Fehérvári Zenei Nyár rendezvénysorozat a történelmi Belvárosban. A már megszokott periodikus programok mellett szombaton egy mesejátékkal várják a kicsiket és a szüleiket a Hősök terén.
A Fehérvári Zenei Nyár keretében csütörtökön két eseménynek ad helyet a történelmi belváros. Hat órától az Órajátéknál az udvarban, a Kossuth utcában az Alba Regia Táncegyüttes műsora látható. Érdemes időben érkezni, mert mindössze húsz perces műsort ad a híres táncegyüttes. A város világ szinten is ismert táncegyüttese reneszánsz táncokat mutat be a hasonló stílusban épített udvarban. Az együttes műsora vasárnap is megtekinthető lesz tizenegy órától az öreghegyi "reneszánsz várkastélyban", a Bory-várban.
Csütörtökön hét órától a Hősök terét az utcazene tölti meg, amit a Jazzterfield zenekar fog prezentálni a nézőknek. A banda koncertje nagyon hangulatos, hiszen a nyári estén, az utcán hallgathatjuk kiváló zenéjüket. A Hősök tere szombaton egy családi programnak is helyt ad a Zenei Nyár keretében. A 10 órakor kezdődő rendezvény, ami a „Holle anyó” nevet visel, főleg a gyermekes családoknak lehet érdekes
.