-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Reneszánsz táncok a Belvárosban - Tekintse meg Képtárunkat!
Július 22-én, csütörtökön a Fehérvári Zenei nyár keretében ismét látható lesz az Alba Regia Táncegyüttes reneszánsz táncok elnevezésű produkciója. A történelmi óraudvarban, pontban az órajátékkal szinkronban kezdődik el a múlt táncait bemutató rendezvény.
Július 22-én csütörtökön a Fehérvári Zenei nyár keretében ismét látható lesz az Alba Regia Táncegyüttes reneszánsz táncok elnevezésű produkciója. A történelmi óraudvarban, pontban az órajátékkal szinkronban kezdődik el a múlt táncait bemutató rendezvény. (Képtár)
Némi túlzással azt állíthatnánk, hogy a reneszánsz az európai történelem legtáncosabb korszaka volt. A tánc a reneszánsz aktivitás és test kultuszának egyik fő szimbóluma lett. A korabeli udvari táncokról e korban Mátyás király messze földön híres reneszánsz udvarából maradt ránk a legtöbb emlék. Ezek többségét Antonio Bonfininek, Mátyás király udvari történetírójának köszönhetjük, aki maga is tánckedvelő, reneszánsz ember volt. Tőle tudjuk, hogy Mátyás királlyá választásakor a budai nép táncra perdült. Mátyás hadakozás közben is szívesen szórakozott, például Boroszló ostroma idején is táncmulatságra hívta a város és az ostromló cseh-lengyel sereg előkelőit.
Székesfehérvár a királyok városa és a reneszánsz idején a királyok egyik népszerű szórakozó helye volt. Így nagy táncos lakomáknak adott helyett városunk. Az Alba Regia Táncegyüttes ezt próbálja felidézni a történelmi belvárosban húsz percre. Ezt korabeli jelmezekkel és kiváló tánctudásukkal mutatják be az érdeklődőknek. Táncukat az órajáték mellett népi zenészek kísérik. Az eseményre érdemes pontosan érkezni, mert az órajátékkal egy időben 18:00- kor kezdődik a műsor és csak 20 percig tart.