-
Vigyázat csalók!
Az utóbbi időszak tapasztalatai alapján a csalók továbbra is próbálkoznak, itt Fejérben is, ezért különösen fontos a tudatos és körültekintő internetes vásárlás és befeketetés, hogy az ünnepi forgatagban senki ne váljon áldozattá.
2025.12.02. -
Illegális autóbontók
Vádat emelt a Székesfehérvári Járási Ügyészség azzal a négy férfival szemben, akik engedély nélkül bontottak autókat és egyikük tárolta az alkatrészeket ingatlanán. Állampolgári bejelentés alapján a rendőrök a helyszínen leplezték le őket.
2025.12.01. -
Adventi Bűnmegelőzési Pont
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei az adventi időszakban személyes tanácsadás keretein belül várják a lakosokat Székesfehérvár belvárosába, hogy ezzel hívják fel a figyelmet az év végi ünnepekkel kapcsolatos veszélyekre és az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire.
2025.11.28. -
Tanácsok a tűzoltóktól adventre
Vasárnap megkezdődik az adventi időszak, meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Egyre több helyen felkerülnek a karácsonyi fények is, sőt, sokan már november végén, december elején karácsonyfát állítanak. Annak érdekében, hogy az adventi ünnepkör ne végződjön tragédiával, előzzük meg az ilyenkor jellemző lakástüzeket.
2025.11.26.
Rendőr Robi és Rosszcsont Ricsi - bűnmegelőzési program indult óvodásoknak
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, Bűnmegelőzési Osztálya 2007. november 8-án, általános bűnmegelőzési programot indított, nagycsoportos óvódások részére. A programsorozat, mely egyedülállónak számít az országban, az „Ovi-zsaru” elnevezést kapta. A tematika közvetítésében Rendőr Robi és Rosszcsont Ricsi volt a egyenruhás főelőadó segítségére, így szemléltetve a kicsiknek a helyes és követendő magatartásformákat.
2007.11.08. 14:58 |

A programot csütörtökön délelőtt 11.00 órakor kísérleti, tapasztalatgyűjtési jelleggel kezdte meg Vörös Ferencné r. alezredes a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főelőadója a székesfehérvári Hétpettyes Óvodában. A kezdeményezés úttörőnek számít, hiszen az országban óvódás korosztálynak hasonló jellegű programsorozat nem indult még. Az itt megszerzett gyakorlati jártasság után jelenhet meg az „Ovi-zsaru” a megye többi óvodájában. A foglalkozásokhoz módszertani útmutató, segédanyag is készült.
Az első előadás –mint ahogy a jövőben a többi is- játékos, szemléltető eszközök bevonásával történt. Két fontos szereplő is bekapcsolódott a programba, akik a következő alkalmakkor is jelen lesznek. A két szereplő nem más, mint Rendőr Robi és Rosszcsont Ricsi kézbábok. Õk aktív szereplői a programsorozatnak, együtt élnek a gyerekekkel, azonosulni tudnak majd velük.
Az leső találkozást egy „hús-vér” rendőrrel a gyerekek kitörő lelkesedéssel fogadták, és még hat héten keresztül egy-egy alkalommal látogat el hozzájuk a rendőrkolléga, kis barátaival a bábfigurákkal együtt.
A program egyik fontos eleme ugyanis, hogy a gyerekek közelebbről megismerkedhessenek az egyenruhásokkal. Általános tapasztalat ugyanis az, hogy bizony a felnőttek gyakran negatív szereplőként mutatják be, s emlegetik a rendőröket a gyerekeknek. Gyakran lehet hallani, hogy „majd a rendőr elvisz, ha rossz leszel”. Közlekedési szabálysértés elkövetésekor, amikor a felnőtt tudja (tudnia kellene), hogy szabályt sértett akkor is a rendőrt hibáztatja és ennek hangot is ad később, már családi körben. Nem csoda, ha a gyermekben negatív kép alakul ki a rendőrről és ha bajba kerül, pl. elkeveredik az utcán vagy a tömegben, nem mer odamenni a rendőrhöz, hogy segítséget kérjen, hisz fél, mert a felnőttől azt hallotta rossz ember.
Az „Ovi-zsaru” program előadásait egyenruhás rendőrök tartják majd, hogy a gyermekeknek módjuk legyen személyesen tapasztalatokat gyűjteni.
A gyerekek óvodás korban általában még nem kerülnek kapcsolatba a bűnözéssel elkövetőként, azonban áldozatokká válhatnak. Ez elmondható nem csak a közterületen bekövetkezett balesetekre, bűncselekményekre, hanem a lakókörnyezetben előforduló esetekre is. Ezért a korai megelőzés elkerülhetetlen, a figyelemfelhívás fontossága nem kérdőjelezhető meg.
Minél koraibb a figyelemfelhívás, ismeretanyag átadás, oktatás az áldozattá válás elkerülésére, annál hatékonyabb módszerré válhat. Figyelembe kell venni azonban az életkori sajátosságokat, a magabiztos viselkedést a veszély elkerülésének lehetőségét kell erősíteni bennük.
Az elkészített segédanyag elsősorban rendőri megközelítésben, másodsorban gyakorló szülői szemmel és nem utolsó sorban pedagógiai módszerekre épülve készült el. Az óvodáskorú – főként nagycsoportosok – gyermekcsoportoknál próbálja meg a megelőzés nevelési módszereit megismertetni.
A program kidolgozásának legfőbb szempontja az volt, hogy a gyermekek életkori sajátosságait figyelembe véve, egy olyan prevenciós anyag készüljön el, melynek segítségével sikeresen lehessen információt átadni, magatartást formálni, segítve a nagycsoportosokat az iskolára való felkészülésben is.
A foglalkozások több témakörre koncentrálódnak, például a gyógyszerek-, maró hatású szerek használatára, idegenekkel kapcsolatos viselkedésre és a biztonságos közlekedésre is. A program nagycsoportos gyermekek részére lett kidolgozva, akik aktívan tudnak bekapcsolódni a témakörökbe. Eddigi tapasztalatok és az érintett korcsoporthoz tartozó gyermekek, szakemberek elmondásai alapján fogalmazódott meg, hogy a gyermekek ismereteit bővíteni szükséges ebben a témakörben is.
Fő cél, hogy a gyermekek a megszerzett új ismereteik révén ne kerüljenek számukra feldolgozhatatlan, megoldhatatlannak tűnő konfliktushelyzetbe.
A program kísérleti jellegű, hiszen most nyílik először arra mód, hogy óvodáskorú gyermekcsoportokon megpróbálják a megelőzés, az áldozattá válás elkerülésének újszerű nevelési módszereit átadni rendőri közreműködéssel.
A programot kidolgozó Fejér megyei szakemberek szerint a program sikerre számíthat a gyermekek s rajtuk keresztül a szülők, s nem utolsó sorban az óvónők körében is.