Rendőrkézen a drogdílerek - nyolc helyszín, öt gyanúsított

Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. 14:14 |
Rendőrkézen a drogdílerek - nyolc helyszín, öt gyanúsított

A hónapokig tartó előkészítő munkát követően 2024. április 30-a hajnalán egyidőben 8 helyszínen ütöttek rajta a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a drogkereskedőkön: egy mezőszentgyörgyi párt és három székesfehérvári társukat fogták el.

Otthonaikban kutatást tartottak, és a kábítószergyanús anyagok mellett a terjesztéshez használatos csomagolóanyagokat, mérlegeket, egyéb bizonyítékokat foglaltak le.

A megalapozott gyanú szerint a nő és a négy férfi 2023 márciusa és októbere között rendszeresen értékesítették a tiltott szert lakhelyükön és vonzáskörzetében. Mindenkinek kialakult, összesen közel félszáz fős fogyasztói köre volt.

A vármegyei nyomozók megkezdték a drogvásárlók azonosítását és kábítószer birtoklása bűncselekmény miatti felelősségre vonásukat.

A kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsított pár szabadlábon védekezhet, ugyanakkor a bíróság személyi szabadságot érintő kényszerintézkedést rendelt el a másik három drogkereskedővel szemben.

Kék hírek

  1. Őrizetben az adathalász csalópár

    Több mint száz sértettet érintő online banki csalássorozat ügyében folytatott nyomozás eredményeként rendőrkézre került két 21 éves gyanúsított. A Fejér megyei rendőrök több hónapon át nyomoztak a duó ügyében, úgy tűnik, nemcsak csalás miatt, hanem kábítószer-kereskedelem miatt is felelniük kell a gyanúsítottaknak.

    2026.06.12.
  2. Kizuhant az ötödikről

    A József Attila Középiskolai Kollégium egyik diákja vasárnapról hétfőre virradó éjszaka zuhant ki az épületből. A gyermeket a mentők stabilizálták, jelenleg kórházban ápolják.

    2026.06.08.
  3. A rendőrség eljárást indított az összedőlt székesfehérvári épület ügyében

    A Székesfehérvári Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított eljárást hétfőn, miután összeomlott egy bontás alatt lévő, négyemeletes ipari épület Székesfehérváron, amelynek romjai alól egy embert életveszélyes állapotban mentettek ki.

    2026.06.01.
  4. Leomlott egy bontás alatt álló négyemeletes épület - folyik a műszaki mentés

    Leomlott egy bontás alatt álló négyemeletes épület, Székesfehérváron a Takarodó úton. Egy ember a romok alatt rekedt, a székesfehérvári hivatásos tűzoltók érkeztek a baleset helyszínére, ahova több speciális és kutyás kereső-mentőegység is elindult. A műszaki mentést egy erőgép segíti az épület romjainak eltávolításában - közölte a a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

    2026.06.01.