„Régiók Magyarországa 2020” címmel zajlott pénteken tanácskozás a Hiemer-házban. A kutatási projektet 2006-ban indították el - a Miniszterelnöki Hivatal és a Magyar Tudományos Akadémia együttműködésével - azzal a céllal, hogy tudományosan megalapozott képet adjon a jövő Magyarországáról. A konferenciára Veszprémből , Tatáról és Tatabányáról is érkeztek szakemberek. Schultz György(a bal felső képen), a Székesfehérvári Polgármesteri Hivatal kabinetigazgatója a tanácskozáson kiemelte a kommunikáció fontosságát és utalt a régiós szintű televíziózásra, illetve az internetes hírszolgáltatásra is. Tamás Pál, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója szerint intenzív programokkal kell kialakítani az emberek régiós tudatát Magyarországon. Interjúnk Tamás Pál(a jobb alsó képen) szociológussal.
- Milyen sajátosságokkal rendelkeznek a magyar régiók?- Vannak régiók Európában, amelyek 100 éve léteznek, tartományok voltak, címerük volt, ma is 2-3 millió ember lakja őket.A magyarországi régiók nem ilyenek, ezek most jönnek létre EU-s forrásokra számítva. Egyik probléma, hogy egyelőre nincs a régióknak jól kitalált nevük: nehéz lelkesíteni az embereket olyan fogalmak iránt, mint „Észak-kelet Magyarország”.. A magyar embereknek szülővárosuk van és megyéik, ahol hagyományosan az életkereteik kialakultak. Ki kell találni egy olyan koncepciót, amire rá tudnak az emberek csatlakozni. A Dunántúl például egy világos történet: mindenki tudja, hogy ő dunántúli, az, hogy közép, dél, vagy nyugat-dunántúli, az már alkuk eredménye..
- A Közép-Dunántúli Régió is számos várost foglal magába, amelyeknek korábban egyáltalán nem volt kapcsolata egymással.. - A Közép-Dunántúl egyik sajátossága a külső elemző szemszögéből, hogy a régió északi és déli része között nehéz közlekedni, például Tatabányáról Székesfehérvárra rossz minőségű úton lehet eljutni, tehát először is kell egy közlekedési hálózat, ami a régió városait összeköti. Másik felvetésem, hogy a régió városai közül Fehérvár - és Tatabánya is - tágabb európai mezőben Budapest vonzáskörzetébe tartoznak. Felvetődik tehát a kérdés: hogyan lehet egy nemzetközi megapolisz árnyékában kialakítani a saját integritásomat? Milyen az a cserje, ami jól növekszik egy tölgyesben? Hogyan találja meg igazi arcát a régió fővárosa? Több dolog elkezdődött ebben az ügyben, de van még mit csinálni..
- Vannak-e arra vonatkozó kutatások, hogy fizikailag mi az a terület, amit az ember még a saját otthonának érez?- Azt látjuk, hogy 30-40-50 km az a körzet, ahol egy ember a saját szülőföldjét le tudja határolni. Látjuk azt is, hogy pl. egy Veszprém megyei ember nagyon ritkán lép ki Veszprém megyéből, akkor is elmegy külföldre nyaralni, vagy Budapestre valamit megnézni, elintézni. Az emberek Magyarországon keveset mozognak munkavállalás szempontjából is, a régiót nem fogják fel egységes munkaerőpiacnak, az országot még kevésbé. Ennek megváltoztatásához például intenzív iskolai programok kellenek, el kell vinni a tatabányai gyereket Veszprémbe, vagy Székesfehérvárra. Amíg ez nem történik meg, a régió egy üres EU- pénzcsatorna végén helyezkedik el, üres alatt azt értve, hogy nincs mögötte társadalmi tartalom, közös élmény. Olyan programot kell kidolgozni, amivel évek múlva a régió Magyarországon érthető, lefordítható, megélhető lesz.
- Mit gondol, mi az oka annak, hogy a magyarok nehezen mozdulnak az országon belül is?- Egyik oka lehet például, hogy rendkívül nehéz volt az elmúlt 50 évben lakáshoz jutni, nem volt szabad tőke. Az otthonteremtés családi segítséget, fizikai munkát jelentett, a „család véréből épült” az emberek otthona. Olyan sok nem piaci elem épült be, hogy ezt a páncélt nehéz feltörnie az átlag magyarnak. Tovább nehezíti ezt, hogy ahol nincs munka, ott értéktelenek lesznek az ingatlanok és az embereknek nincs pénze, hogy piaci alapon újat vegyenek. Márpedig Dunántúlnak és Közép-Dunántúlnak is kimerültek a saját munkaerő forrásai, ez látszott például Dunaújvárosban is a legutóbbi, koreai beruházás kapcsán. Speciális programok kellenek a városoknak, ha további nagyvállalatokat akarnak idevonzani.
