-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Rangos állami kitüntetés a Kodolányi könyvtárosának
Rangos állami kitüntetést vehetett át az idén augusztus 20-a alkalmából Beniczky Péterné, a Kodolányi János Főiskola könyvtárosa. A Szinnyei József - díjat azok vehették át, akik "hosszabb időn át kiemelkedő teljesítmény nyújtottak és tevékenységükkel, kezdeményezéseikkel szakterületük fejlődését segítik elő". Beniczky Péternének, a Kodolányi János Főiskola könyvtárosának, a hivatalos indoklás szerint a "a könyvtár fejlesztésében elért kiemelkedő eredményeiért" ítélték oda az állami elismerést.

A díjat Bozóki András kulturális minisztertól vehette át az Iparművészeti Múzeumban, ahol Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke megbízásából augusztus 20-a alkalmából kitüntetéseket adtak át.