-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Rákász Gergely Interaktív Látványkoncertje
Október 26-án, kedden este hétkor kezdődik Rákász Gergely látványkoncertje a Ciszterci Templomban.
Rákász Gergely neve a hangversenyre látogatók körében egyet jelent a könnyed, igényes kikapcsolódással. Új hangversenye ún. "Interaktív Látványkoncert", ami azt jelenti, hogy nem csak zeneműveket hallhatnak az érdeklődők, hanem a modern technikának köszönhetően a darabok alatt kivetítve az adott korszakból származó társművészetek jellemző alkotásait is megtekinthetjük.

Ezzel válik a hangverseny egyszerre könnyed, érdekes kikapcsolódássá, vagy akár izgalmas családi programmá, ahol átfogó képet kapunk egy-egy művészeti korszakból.