-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Rajz-, irodalmi- és tojásfestő pályázat gyerekeknek
Gyerekeknek szóló pályázatokról tartottak ismertetőt szerdán délelőtt az ART Stúdióban. Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, a város önkormányzata és egy vállalkozó rajzpályázatra hívja a fehérvári gyerekeket. A vállalkozó kedvű ifjú alkotók részt vehetnek egy Tojásfestő pályázaton, egy rajpályázaton „Székesfehérvár Európa szívében” címmel - a Római Szerződés aláírásának 50. évfordulója alkalmából - és az idén is meghirdetik az „Így látom a városom, avagy ha én lennék a polgármester” elnevezésű irodalmi pályázatot. A cikkben letölthető a részletes pályázati kiírás!
2007.03.28. 22:31 |
Gyerekeknek szóló pályázatokról tartottak ismertetőt szerdán délelőtt az ART Stúdióban. Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, a város önkormányzata és egy vállalkozó rajzpályázatra hívja a fehérvári gyerekeket. A vállalkozó kedvű ifjú alkotók részt vehetnek egy Tojásfestő pályázaton, egy rajpályázaton „Székesfehérvár Európa szívében” címmel - a Római Szerződés aláírásának 50. évfordulója alkalmából - és az idén is meghirdetik az „Így látom a városom, avagy ha én lennék a polgármester” elnevezésű irodalmi pályázatot.A rajzpályázatra beérkezett munkákból az idén is naptárt készít majd az ARISZ. Az eredményhirdetés és a munkák bemutatása a város gyermeknapi programján lesz május 27-én a Zichy ligetben. A pályamunkákat az ART Stúdióba kell beküldeni. A részletes kiírás az önkormányzat honlapján is megtalálható. A pályázatokkal kapcsolatban a 316 553-as telefonszámon is adnak bővebb felvilágosítást, az ART Stúdióban.
A részletes kiírás letöltéséhez kattintson a szövegre!
Tojásfestő pályázat
„Székesfehérvár Európa szívében” pályázat
„Így látom a városom, avagy ha én lennék a polgármester" pályázat