-
Újjászületett a Csoóri-ház
Széleskörű összefogásnak köszönhetően menekült meg a pusztulástól Csoóri Sándor költő zámolyi szülőháza. A teljesen felújított épületben kialakított közösségi tér és múzeum március közepi megnyitása óta szerdától szombatig 10 és 17 óra között várja a látogatókat.
2026.04.28. -
Táncünnepre várják a fehérváriakat
A székesfehérvári tánciskolák tagjait és persze minden táncszeretőt várnak egy vidám felvonulásra április 29-én, szerdán délután az Országalmához. Az 5. Fehérvári Tánc Ünnepén átadják az „Év Tánciskolája 2026” kitüntető címet is.
2026.04.28. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.28. -
Mozdulatlan legendák
Különleges műsorral készült az Alba Regia Táncegyüttes tánc világnapjára. A Mozdulatlan legendák című előadás Székesfehérvár történetét mutatta be hat korszakon és hat híres köztéri szobron keresztül.
2026.04.27.
Quintus Konrádot javasolja színházigazgatónak a szakmai bizottság
Öten pályáztak a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára; a július 22-i határidőig beérkezett pályázatokat a szakmai előkészítő bizottság értékelte szerdán. A bizottság tagjai többségi szavazással Quintus Konrád mellett tették le voksukat. Brájer Éva alpolgármestere üdvözli, hogy a személyi kérdést illetően egy véleményen volt a bizottság. A végső döntést Székesfehérvár közgyűlése hozza majd meg.
A cikkben Videó található!
2011.08.18. 08:27 |
Öten pályáztak a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára; a július 22-i határidőig beérkezett pályázatokat a szakmai előkészítő bizottság értékelte szerdán. A bizottság tagjai többségi szavazással Quintus Konrád mellett tették le voksukat. A végső döntést Székesfehérvár közgyűlése hozza majd meg.
A város alpolgármestere üdvözli, hogy a személyi kérdést illetően egy véleményen volt a bizottság. Brájer Éva bízik abban, hogy a megfelelő emberre esett a választás, akinek segítségével ismét vissza tudják hódítani a közönséget. "A vezetőnek képesnek kell lennie arra, hogy jó személyi döntéseket hozzon, alkalmasnak kell lennie arra, hogy jó csapatot alakítson ki maga körül. A jelölt, aki a teljes támogatást megkapta, a legjózanabb, talán a legkockázatmentesebb döntés is ebben a helyzetben." - mondta Székesfehérvár alpolgármestere a bizottsági ülést követően.