-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Pünkösdi királyság az Öreghegyen - családi program lesz június 4-én
A gyerekek sok-sok szórakoztató fajátékot próbálhatnak ki a kertben, kézműves foglalkozáson is részt vehetnek, délután négykor pedig A papucsszaggató királykisasszonyokkal találkozhatnak a színházteremben.
Az interaktív népmese főhősei, a királykisasszonyok minden éjjel eltűnnek és senki sem tudja megmondani, hol voltak és mit csináltak, de egy éjszaka több pár papucsot is elszaggatnak fejenként. Sokan próbálják megfejteni, merre járhatnak éjjelente, de hiába, mert a királykisasszonyok mindenkit elaltatnak álomporral. Az öreg néne tanácsára a juhászlegény azonban nem issza meg a kupába töltött italt, így a láthatatlanná tévő köpenyével megoldja a rejtélyt.
A Magyar Népmese Színházat a Zanotta Art Kulturális és Művészeti Egyesület hozta létre, célja, hogy feldolgozza a magyar népmese irodalom legértékesebb gyöngyszemeit. A társulat fontosnak tartja a hagyományok bemutatását, a mesejátékokat élő zenével kísérik, autentikus hangszerekkel.