-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Punkcirkusz pénteken és szombaton a Hadiárva utcában
"Utazó Punkcirkusz 2004" címmel november 19-én és 20-án nagyszabású bulit rendez a Hangosztás Kultúrális Egyesület. Helyszín a The base, ami a Hadiárva utcva 2.sz. alatt található. A kétnapos belépő ára 1400 forint.
Az első napon fellép a Prosectura, a Konflikt, az Éhenkórászok, a romániai Los Pogos és a hardcore punkot játszó Szakadék nevű együttes. A második napot a Fehérváron már jól ismert Nullpont Energia nyitja, utána a Black Leaves ad koncertet, majd őket követi az Endless Endgame, a Flammable és a Split.
"Utazó Punkcirkusz 2004" címmel november 19-én és 20-án nagyszabású bulit rendez a Hangosztás Kultúrális Egyesület. Helyszín a Thebase, ami a Hadiárva utcva 2.sz. alatt található. A kétnapos belépő ára 1400 forint.
Az első napon fellép a Prosectura, a Konflikt, az Éhenkóürászok, a romániai Los Pogos és a hardcore punkot játszó Szakadék nevű együttes. A második napot a Fehérváron már jól ismert Nullpont Energia nyitja, utána a Black Leaves ad koncertet, majd őket követi az Endless Endgame, a Flammable és a Split.