-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Pro Theatro-díjat vehetett át Cristina Porres Mormeneo, a Fehérvári Balett Színház balettmestere
Ünnepi pillanatokkal indult a 2024/2025-ös évad első fehérvári balettszínházas bemutatója: itt vehette át a „Pro Theatro Civitatis Albae Regalis” Díjat Cristina Porres Mormeneo.
A kitüntetett táncművészt a város polgármestere, dr. Cser-Palkovics András köszöntötte.
„Nagy öröm számunkra, hogy Cristina Porres Mormeneo már akkor hitt és bízott Székesfehérvár közösségében és kulturális életének erejében, amikor Egerházi Attilával közösen megkerestek bennünket azzal az elképzeléssel, hogy Székesfehérváron legyen egy balett színház. Az alakulást követően sokszor láthattuk őt magát és munkájának eredményét a táncművészek előadásában is a színpadon. Szebbnél szebb előadásokban gyönyörködhettünk itthon, vagy tehette ezt Budapesten, az ország és a világ különböző pontjain egyaránt a közönség. Temperamentumos, kedves egyéniség, elhivatott művész, valódi közösségi ember, aki az első perctől fogva fontosnak érezte, hogy nemcsak az előadásokon, hanem a város rendezvényein is találkozzon a fehérvári közönséggel, így, velük közös élményeket szerezve váljon a fehérvári közösség tagjává.” – emelte ki dr. Cser-Palkovics András.
Cristina Porres Mormeneo a díj átvételét követően örömét fejezte ki és megtisztelőnek nevezte, hogy e városi elismerésben a balett színház művészei közül ő részesülhetett elsőként. Köszönetet mondott munkatársainak, a társulat tagjainak és a közönségnek, hiszen – mint hangsúlyozta – művészetének fejlődéséhez tőlük kapja az inspirációt.
Cristina Porres Mormeneo a Székesfehérvári Balett Színház szólistája és vezető balettmestere, aki a megalapítás óta aktív tagja a társulatnak, és aki kiemelkedő táncművészi tevékenységével alappillére a Balett Színház magas művészi és szakmai színvonalú munkájának.
Mint vallja, számára a tánc terápia. Komplex művészet, mely lehetővé teszi, hogy kifejezze azt, amit szavakkal nem lehetséges. Számos klasszikus és kortárs balett főszerep eltáncolásával – hol drámai, hol humoros előadásmódjával – felejthetetlen estéket szerez mind a székesfehérvári, mind a vendégelőadásokon résztvevő közönségnek. Igazi közösségi és közösségformáló ember, a Székesfehérvári Balett Színház társulatának tagjait, gyakornokait már igazi fehérváriként segíti a város életébe integrálni, közös programok szervezésével is. Az ő nevéhez fűződik a Tánc Terápia elnevezésű foglalkozás, melyben az idősebb korosztálytól egészen a legifjabbakig ismerteti meg a tánc és a mozgás örömét. Fő célja, hogy bebizonyítsa: a táncnak nincsen korhatára és hogy a mozgás, akár tánc formájában is elengedhetetlen része az egészséges és boldog életnek.
A Vörösmarty Színházban tartott előadás keretében három egyfelvonásos balettből álló csokrot mutatott be a Székesfehérvári Balett Színház.
Ismét városunkban láthatta a közönség a Pillangókat, valamint a Prométheuszt. Az este zárásaként következett a címadó darab, a Tűzmadár, ami egy elementáris erejű produkció, a kortárs táncszínház megkerülhetetlen, ikonikus műve. „A mi verziónk teljesen eltér az eredeti librettótól, egy szürrealisztikus, kissé orwelli világ jelenik meg a mi megközelítésünkben.” – nyilatkozta legújabb bemutatójukról Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója. Véleménye szerint ez egy nagyon jól táncolható, zenei és képi világában is erős darab, ami komoly kihívások elé állítja a művészeket, akiknek betanítását ezúttal is Cristina Porres Mormeneo vezető balettmester végezte. A közönség vastapssal mondott köszönetet a művészeknek.