-
Pünkösd vasárnap
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2026.05.24. -
Megnyílt a FEHÉRVÁR SZALON 2026
Pénteken megnyílt az idei Fehérvár Szalon kortárs művészeti kiállítást. A nagyszabású tárlat augusztus 23-ig látogatható a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében. 2026-ban minden eddiginél több, mintegy 96 alkotás érkezett be a múzeumba, így nem volt könnyű dolga a zsűrinek a kiállított művek értékelése kapcsán.
2026.05.22. -
Zene-szó
Folytatódik az Egyházmegyei Múzeum és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar közös programsorozata. A Zene-szó elnevezésű hangversenysorozatot idén ötödik alkalommal szervezik meg, az első koncert június 12-én lesz a múzeum udvarán.
2026.05.22. -
Zenei nevelésért díjátadó
A Szent István Művelődési Házban rendezték meg a Zenei Nevelésért Alapítvány díjátadóját. Az elismerés Mihályi Gyuláné tanár, a legendás Kodály tanítvány emlékét őrzi.
2026.05.21.
Polak, Wegier, dwa bratanki - lengyel-magyar két jó barát
A magyar és lengyel történelem közös vonásai, a két nép között kialakult szoros, történelmi barátság tiszteletére 2007-ben a Magyar Országgyűlés és a Lengyel Sejm március 23-át a Magyar-Lengyel Barátság Napjává nyilvánította. Idén is számos programmal készül Székesfehérvár, melynek keretén belül filmvetítés, képzőművészeti- és fotókiállítás valamint színházi gálaműsor is lesz.
2014.03.21. 07:23 |
A magyar és lengyel történelem közös vonásai, a két nép között kialakult szoros, történelmi barátság tiszteletére 2007-ben a Magyar Országgyűlés és a Lengyel Sejm március 23-át a Magyar-Lengyel Barátság Napjává nyilvánította. Idén is számos programmal készül Székesfehérvár, melynek keretén belül filmvetítés, képzőművészeti- és fotókiállítás valamint színházi gálaműsor is lesz.

Az idei programokról Róth Péter alpolgármester valamint Tóth Erika, a Fejér Megyei Közgyűlés területfejlesztésért és külkapcsolatokért felelős tanácsnoka közös sajtótájékoztatón számolt be.
Tóth Erika elmondta, hogy nagyon gazdag eseménysorozattal várják az érdeklődőket és kiemelte, hogy a Megyenappal egyidőben lesz a rendezvény. Közéleti és művészeti részei is lesznek a programoknak, melyeken mind magyar, mind pedig lengyel közéleti szereplők is részesei lesznek. Összesen négy kiállítás nyílik, melyek között a korábban meghirdetett diák-rajzpályázat munkái is láthatóak lesznek. A Vörösmarty Sztínházban pedig egy gálaműsor is lesz: ezen a Hermann László kamarazenekar, továbbá magyar és lengyel művészek lépnek fel.

Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a Polgármesteri Hivatal Közművelődési és Rendezvényszervező Irodáján lehet még jegyet igényelni a szombati, színházi gálaműsorra a 22-537-110-es telefonszámon. Mint mondta a két nép közös történelmére is felhívják a programok a figyelmet: a viharos XX. század mind a magyar, mind pedig a lengyel népet sújtotta. Vasárnap délelőtt 10.30-kor a Jávor Ottó téren, a Katyn emlékkeresztnél koszorúznak és emlékeznek a lengyelek II. világháborús tragédiájára. A Nemzeti Emlékhelynél pedig a két nép közös szentjeit is megismerhetik az érdeklődők, a vasárnap 11.00-kor megnyíló kiállításon. A két nép szentjei fontos szerepet töltöttek be egykor egész Európában és érdekesség, hogy II. János Pált, áprilisban Rómában avatják majd szentté.

A Magyar- Lengyel Barátság Napja rendezvénysorozat keretében filmvetítésre várják a Barátság Moziba a Fejér megyei és fehérvári középiskolák szervezett csoportjait március 21-én. A II. János Pál - a fehér ruhás vándor című filmet 9 és 11 órától vetítik. RÉSZLETEK (Bejelentkezés 22-313-175)