-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Petőcz András szerzői estjével folytatódnak a Királykúti esték
Folytatódnak a Királykúti esték: 2021. június 17-én, csütörtökön 18 órakor a Királykút Emlékházban Petőcz András Babérkoszorú-díjas és József Attila-díjas költő és író szerzői estjének lehetnek részesei az irodalomkedvelők. Házigazda: Bakonyi István irodalomtörténész.
2021.06.14. 07:23 |
Petőcz András az elmúlt évtizedek egyik legjobb magyar költője és prózaírója.
Verseskötetei mellett az utóbbi időszak sikeres műve az Idegenek című regénytrilógiája. Legutóbb A vízpartot becsomagolni címmel jelent meg esszékötete.
A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várunk! (Az érvényben lévő jogszabályok értelmében a művelődési intézményeket kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő, 18. életévét be nem töltött személy látogathatja.)