-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Pénteken kezdődik az I. Fehérvári Dokumentumfilm Fesztivál
1. nap - Október 10. (péntek)
Székesfehérvári és Fejér Vármegyei Filmesek Napja
10.30 SZÉP - Székesfehérvár Érzékenyítő Program diákok számára
13.00 Gerse Dániel szociofotó kiállításának megnyitója: Az „orosz olajfa” árnyéka“ - Shadow of the Russian Olive”
14.00 KJE jazzkoncert
15.00 Ünnepélyes megnyitó
15.30 Haza! - Kovács Szilvia producer és Matuz János rendező filmje, a vetítés után közönségtalálkozó, beszélgetés az alkotókkal, vendég: Kovács Szilvia producer és Matuz János rendező
17.30 Keleti szél: A film - Rendező: Szomjas György, operatőr: Dénes Zoltán, Grunwalsky Ferenc, a vetítés után közönségtalálkozó Dénes Zoltán operatőrrel
20.00 A Fricsay-díjas Hungarikum Együttes koncertje
2. nap - Október 11. (szombat)
Határontúli Dokumentumfilmek
10.30 Farnady Judit a Silver Age Factory Nonprofit Kft. vezetője tart előadást az idősödés, idősödésügy témakörben
14.00 KJE jazzkoncert
15.00 Ki kutyája vagyok én? (román-magyar szatirikus dokumentumfilm) - Rendező: Lakatos Róbert, producer Balogh Rita, a vetítés után közönségtalálkozó az alkotókkal
17.00 KJE jazzkoncert
18.00 Túl közel (román-magyar koprodukció) - Rendező: Püsök Botond, a vetítés után közönségtalálkozó a rendezővel és a film főszereplőjével, Kali Andreáva
20.00 Török-Zselenszky Tamás koncertje
3. nap - Október 12. (vasárnap)
Közép-európai dokumentumfilmek
10.30 Középiskolai diákok versenyfilmjeinek vetítése - Eredményhirdetés, díjak kiosztása
14.00 Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola diákjainak bemutatója
15.00 Apám szerint a világ (cseh dokumentumfilm) - Rendező: Marta Kovářová, a vetítés után beszélgetés a filmről
17.00 Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola diákjainak bemutatója
18.00 Csillagokban bízva (olasz-szlovák-cseh-horvát koprodukció) - Rendező: Kerekes Péter, a vetítés után beszélgetés az alkotóval
20.00 Tűzzsonglőr-show - Projekt Prometheus előadása