-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Pénteken elkezdődik a Harmonia Albensis
Július 16-án, Pénteken kezdetét veszi a három templomi koncertből álló hangverseny sorozat a Harmónia Albensis. Pénteken 20 órakor a Ciszterci Templomban a Tomkins Énekegyüttes fog koncertet adni. A belépő 600 Ft- ba kerül de, lehet a három eseményre bérletet is váltani 1500 Ft –ért.
Július 16-án, Pénteken kezdetét veszi a három templomi koncertből álló hangverseny sorozat a Harmónia Albensis. Pénteken 20 órakor a Ciszterci Templomban a Tomkins Énekegyüttes fog koncertet adni. A belépő 600 Ft- ba kerül de, lehet a három eseményre bérletet is váltani 1500 Ft –ért.
A Budapest TOMKINS Énekegyüttes 1978-ban alakult. Tagjainak többsége és Dobra János művészeti vezető a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett. Az együttes elsőként hagyomány nélkül teremtett Magyarországon egy addig csak alig ismert repertoárt. Éneklési módja korábban az angol (miután névadójuk -Th. Tomkins is angol reneszánsz szerző), később egyre több stílust ölelt fel és honosított meg. Felvállalt működési területe a magyar zene ápolásán kívül a reneszánsz zenétől a kortársig terjed. Alig van olyan többszólamú vokális mű, amely ilyen kis létszámú együttesen megszólaltatható és a Tomkins Énekegyüttes ne énekelte volna. Különleges érdeklődési területe a különböző liturgikus zenéken belül: Rahmanyinov kórus zenéje, amelyet - mint sok egyebet - Magyarországon a Tomkinsék mutattak be először. Kortársszerzők rendszeresen írnak műveket számukra. 2000-ben Londonban majd Simontornyán az I. Régiók Összművészeti Fesztiválján adtak nagysikerű millenniumi koncertet. Közreműködtek számos együttes koncertjén többek között a Cotton Club Singers Frank Sinatra emlékkoncertjén a világ nagyvárosaiban ünnepelt énekegyüttes, mindig és mindenhol igazi kultúr csemege.