-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Példaértékű kezdeményezés - Fehérvár élsportolói a színházért
Az ARTéria Vörösmarty Színházbarátok Egyesületének kezdeményezésére Székesfehérvár sportcsapatai felajánlották egy-egy őszi bajnoki mérkőzésük jegybevételeinek 50 százalékát a felújított Vörösmarty Színház ünnepi nyitóhetének megvalósításához. A megállapodás ünnepélyes aláírására a mai napon, a Novotelben került sor, a város öt kiemelkedő sportcsapatával. Az FC Fehérvár labdarúgócsapata, a Cornexi-Alcoa-HSB Holding kézilabdacsapata, az Alba Volán-FeViTa jégkorongcsapata, és az Alba Volán SC öttusa szakosztálya, valamint az Albacomp kosárlabdacsapata is aláírásával erősítette a megegyezést.
Az egyesület olyan nagyszabású jótékonysági programokat is szervez, amelyek bevételével a színháznyitó fesztivált támogatja az ARTéria. Az első rendezvény egy jótékonysági koncert lesz október 30-án a Köfém Sportcsarnokban, majd november 11-én vadászbálba invitálja az egyesület mindazokat, akik így fejezik ki szimpátiájukat, támogatásukat.
Az ARTéria Egyesület elnöke Éliás Csaba példaértékű kezdeményezésnek nevezte a sportolók a színházért összefogást, ami nagyban segíti az egyesület célját, hogy „a Vörösmarty Színház a Közép-Dunántúli régió kulturális központjává váljon.” Nemcsak a színház leendő központi szerepére hívta fel a figyelmet Éliás Csaba. „A Vörösmarty Színház nyitott színházzá váljon, erre jó példa a földszinti kávézó.” A színházzal egy időben nyitó kávézó állandó nyitva tartással, valamint folyamatos programokkal várja majd a nagyérdeműt.
Székesfehérvár polgármestere, Warvasovszky Tihamér hozzátette, hogy az ország egyik legnagyobb beruházása fejeződik majd be a színház átadásával, hiszen a felújítási költségek közel négy milliárd forintba kerültek. A polgármester hozzátette, hogy „a színháznak a régió kulturális központjává kell válnia, és ez példaértékű összefogás nélkül, mint az ARTéria kezdeményezése, nem sikerülne.” A polgármester bejelentette azt is, hogy tegnap belépett az egyesületbe, illetve a sajtótájékoztató után töltötte ki jelentkezési lapját Világosi Gábor az országgyűlés alelnöke.
A Vörösmarty Színház nyitófesztiválja december 12-18-a között lesz megtartva. A színháznyitó fesztivál első két napján a közönség a színház művészeinek kalauzolásával ismerkedhet meg az új épülettel, a színész-kávézóval, a színháztörténeti kiállítással. A következő öt estén, pedig öt különböző műfaj képviselteti magát. Látható lesz a nyáron nagy sikerrel bemutatott Parasztbecsület című vígopera és Leonard Bernstein ”A csodák városa” című musicale, majd két prózai darab következik. Először Szurdi Miklós színházigazgató rendezésében láthatja a közönség az „Ízlés dolga” című színházi komédiát, majd Vladiszlav Troitsky Csongor és Tündéje zárja a bemutatók sorát. Utolsó este a nézők egy nagyszabású színháznyitó gálaműsor keretében ismerkedhetnek meg a színház XXI. századi technikájával.