-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Partitúra címmel ifjúsági hangversenysorozat indul a Vörösmarty Színházban
Karikára legények, Klassz klasszikus, Zongora és pálca, valamint zengő énekshow – Partitúra néven ifjúsági hangversenysorozat indul a Vörösmarty Színházban, amelynek célja, hogy a fiatalabb korosztály is a szívébe zárja a minőségi muzsikát. A négy alkalom során a gyerekek a népzenétől a klasszikuson át a popig több zenei stílusba is betekintést nyerhetnek.
2013.11.12. 16:37 |
Karikára legények, Klassz klasszikus, Zongora és pálca, valamint zengő énekshow – Partitúra néven ifjúsági hangversenysorozat indul a Vörösmarty Színházban, amelynek célja, hogy a fiatalabb korosztály is a szívébe zárja a minőségi muzsikát. A négy alkalom során a gyerekek a népzenétől a klasszikuson át a popig több zenei stílusba is betekintést nyerhetnek.

Brájer Éva alpolgármester kiemelte, Székesfehérvár kulturális élete az elmúlt évtizedekben sokat gazdagodott. „A fiatalokat nem olyan könnyű a komolyzenével megcélozni. Nagyon sok énektanár és kórusvezető véleményét kértük ki, hogy segítsenek abban, hogy a hangverseny-sorozat a gyerekek számára is érdekes és izgalmas kikapcsolódási lehetőség legyen.”

Szikora János színházigazgató elmondta, 2013-ban elérkezett az idő arra, hogy az ifjúsági hangversenysorozat tartalmában és koncepciójában is megújuljon. A cél az, hogy minél több diák eljusson a színházba és élvezhesse a minőségi zenét.Kneifel Imre karnagy, az Ifjúsági Hangversenybérlet egyik szervezője, Kodály Zoltánt idézve megjegyezte, a gyerekeknek a művészileg tökéletes is éppenhogy csak jó, ezért nem szabad a kommersz, de népszerű produkciók irányába elmenni. A sorozat idén decemberben egy népzenei összeállítással kezdődik, amit a következő generáció különösen szeret, hiszen sok érdekes hangzású hangszerrel ismerkedhetnek meg. A januári hangversenyen az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a száz éves fennállását ünnepli a kétszáz éve született Verdi áriával-és kórustételeivel.

Drahos Béla karmester hozzátette, a bérlet keretében februárban Vásáry Tamás vezényletével Beethoven V. szimfóniája is felcsendül, és a művész a híres C-moll zongoraversenyt is megszólaltatja. „Vásáry Tamást személyesen is ismerem, aki amellett, hogy kiválóan dirigál egy zenekart, játszik zongorán, remek zenepedagógus, ugyanis könnyedén megtalálja a gyerekekkel a közös hangot.” A bérlet utolsó előadásaként 2014 márciusában az UniCum Laude lép színpadra, akik a fehérvári diákok számára nem ismeretlenek, hiszen néhány éve is szerepeltek a sorozatban. Az acapella férfikórus műsorában interaktív módon zenetörténeti áttekintést ad, ás átkalandozik a popzene világába. A 2500 forintos bérletről az iskolákban az osztályfőnöknél és a Vörösmarty Színház jegyirodájában lehet tájékozódni.