-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Parti Nagy Lajos és Grecsó Krisztián könyvbemutatója Székesfehérváron
November 29-én, szerdán este 18 órakor Parti Nagy Lajos Létbüfé című kötetét mutatják be az Új Magyar Képtárban, a szerzővel Czinki Ferenc író beszélget. A napjaink egyik legzseniálisabb nyelvművészeként számon tartott alkotó tizennégy év után jelentkezett újra verseskötettel.
„Bravúrlíra, az egyik legklasszikusabb műfajnak és beszédmódnak, az elégiának a továbbgondolása; matt-mély vallomás a nyelv végtelen lehetőségeiről, az élet érzéki szépségéről a halál állandó közelében.” – olvasható az ajánlóban.
November 30-án, csütörtökön 17 órakor Csóka Judit Gyógyító mesék című kötetét ismerhetik meg az érdeklődők a VMK Széna téri Tagkönyvtárában, az est vendégei Boldizsár Ildikó mesekutató és Király Levente, a Corvina Kiadó szerkesztője lesznek. A Székesfehérváron élő szerző klinikai szakpszichológust éppen Boldizsár Ildikó munkássága motiválta, hogy a meseterápiával foglalkozzon. Szintén csütörtökön 18 órakor a Fejér Megyei Levéltárban is könyvbemutató kezdődik: Horváth Viktorral a Tankom című kötetről Czinki Ferenc beszélget. A történelmi regény Csehszlovákia 1968-as lerohanásáról szól: főszereplője egy katonatiszt, aki politikai tolmácsként akaratlanul is az események alakítója lesz.
December 1-jén, pénteken 18 órakor Grecsó Krisztián legújabb kötetét, a Harminc év napsütést mutatják be az Új Magyar képtárban. A történetek személyes emlékeket idéznek föl, ismeretlenül is ismerősnek tűnnek Juszti mamával, a faluval, a nagyvárossal, és a generációk komikus és egyben drámai kalendáriumát adják. Ahogy egy kritikában olvasóható: „Grecsóban az a jó, hogy együtt öregszik velünk és megírja helyettünk az életünk fontos pillanatait.” A rendezvény moderátora Czinki Ferenc író lesz.