-
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Pályázat a Deák Dénes Ösztöndíj elnyerésére
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma pályázatot hirdet művészet történész, illetve város történész részére. Az alapító végrendelete értelmében a pályázatot elnyerő alkotó számára a kuratórium évi 1500 dollárnak megfelelő összeget ajánl fel, mely negyedévi bontásban kerül kifizetésre és egy évre biztosítja a tulajdonában levő Budapest, II. kerületi kétszobás lakás használatának jogát – a lakás közüzemi díjainak kifizetése (gáz, villany, telefon) az ösztöndíjast terhelik.
2007.02.23. 04:48 |
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma pályázatot hirdet művészettörténész, illetve várostörténész részére. Az alapító végrendelete értelmében a pályázatot elnyerő alkotó számára a kuratórium évi 1500 dollárnak megfelelő összeget ajánl fel, mely negyedévi bontásban kerül kifizetésre és egy évre biztosítja a tulajdonában levő Budapest, II. kerületi kétszobás lakás használatának jogát – a lakás közüzemi díjainak kifizetése (gáz, villany, telefon) az ösztöndíjast terhelik. Pályázni egy évre szóló, részletes kutatási tervvel, szakmai önéletrajzzal és egy elismert pályatárs írásbeli ajánlásával lehet.
Az elbírálás során előnyt jelent, ha a kutatás témája kapcsolódik Székesfehérvárhoz vagy Deák Dénes szellemi örökségéhez, gyűjteményéhez.
Pályázatot nyújthat be bármely magyar és külföldi kutató, illetve csoport.
Az ösztöndíjasnak kutatómunkája összefoglalásaként írásban kell beszámolót készíteni, s két éven belül e kutatási témában megjelenő publikációiban az alapítványt, mint támogatót fel kell tüntetnie. Az ösztöndíj legfeljebb egyszer hosszabbítható meg.
A pályázatok beérkezési határideje: 2007. május 14.
Az elbírálás határideje: 2007. július 29.
Az ösztöndíj első részlete kifizetésének, valamint a lakásba való beköltözésnek dátuma 2008. február.
Az alapítvány kuratóriuma fenntartja azt a jogát, hogy a díjat megosztva, illetve megfelelő pályázat híján ne adja ki.
A pályázatot az alábbi címre kérjük eljuttatni:
Városi Képtár - Deák Gyűjtemény 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10.