-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Pál utcai fiúk a Gorsiumban - még kaphatóak jegyek a különleges előadásokra
A közelmúltban felújított Gorsium Régészeti Park színpadára költöznek a Grund ifjú harcosai. Egy történet az önfeláldozásról, az összetartozásról, a barátságról és az önzetlenségről.
2021.07.19. 08:34 |
A Pál utcai fiúk című előadást július 27-30. között nézhetik meg este fél kilenctől. Előtte pedig jegyükkel bejárhatják az egész régészeti parkot, így válhat igazán teljessé a program.
Molnár Ferenc örökbecsű klasszikusát a Dés László − Geszti Péter − Grecsó Krisztián szerzőhármas avanzsálta zenés játékká. a főszerepekben pedig Sághy Tamást, Brasch Bencét és Imre Krisztiánt is láthatják.