Ősbemutatót, Shakespeare klasszikust és nagyoperett is láthatunk a jövő évadban

Pénteken a Fő utcán színpadi műsorral kísérve került sor a Vörösmarty Színház évadhirdető programjára, amelyen kiderült, hogy mit terveznek a 2022/23-as évadban. A közönség többek között olyan klasszikusokat láthat, mint a Julius Caesar, vagy a Mágnás Miska, de ősbemutatóra is sor kerül: Totth Benedek A Jeruzsálemi király című darabja II. András király életéről szól.
2022.06.03. 17:46 |
Ősbemutatót, Shakespeare klasszikust és nagyoperett is láthatunk a jövő évadban

Évadhirdető programra várta a közönséget és a sajtót pénteken délután a Vörösmarty Színház.

Évadhirdető eseményen a GabiKvArt adott koncertet, majd Andrássy Máté stand up-olt, ezt követően pedig improvizációs játék következett Ballér Biankával, Kerkay Ritával, Kovács Tamással és Krisztik Csabával a nézők bevonásával. A programon énekelt a nézőknek Keller János, Kozáry Ferenc, Ladányi Júlia és Váradi Eszter Sára is.

A 2022/23-as évadot hirdető eseményen Szikora János színházigazgató rendhagyó módon nem az évad darabjairól, hanem a színház fennállásának 150. évfordulója kapcsán arról a lelkesítő történetről beszélt, ami a Vörösmarty Színház építéséhez kötődik.

Felidézte, hogy a Vörösmarty Színházat nem állami pénzből építették, hanem a fehérvári polgárok által alapított részvénytársaság kezdte építeni ezt az épületet. "Ugyanilyen lelkesítő volt az is, amikor elmesélték nekem, hogy amikor a 2. világháborúban bombatalálat érte az épületet és sokáig, évtizedekig a Fő utcán egy romos épület éktelenkedett, akkor újra összefogtak a fehérváriak és kitalálták, hogy téglajegyeket gyűjtenek: az ezekből összejött pénzből kezdett újra felépülni a színház.” - mondta Szikora János, hozzátéve, hogy ugyanilyen lelkesítő volt, amikor néhány évvel ezelőtt elkezdtek pártolójegyeket kibocsátani azért, hogy a Pelikán udvarba vezető bejárat, a Pelikán kapu megújulhasson és a magyar színháztörténet egyik legszebb emlékét őrző épületéhez méltó bejáratot kapjon a Pelikán udvar.

„Ugyanez a lelkesítő érzése fogott el minket amikor is, amikor a pandémia után újra megnyitottuk a kapukat és visszatértek a nézők. Ezt a színházszeretetet szeretnénk viszonozni az új évadban is a sokszínű műsortervvel, hiszen klasszikus és kortárs, komédia és tragédia egyaránt megtalálható benne.” - fogalmazott a színházigazgató.

A 2022/23-as évad nagyszínpadi bemutatóit Bagó Bertalan ismertette.

Itt láthatják a nézők Shakespeare klasszikusát, a Julius Caesar-t, amit először 1599-ben mutattak be a londoni Globe-ban. A darabot Bagó Bertalan rendezi. A nagyszínpadon láthatja a közönség Szakonyi Károly Adáshiba című darabját, amit szintén Bagó Bertalan rendez és olyan kiváló színészek szerepelnek majd benne, mint Zsurzs Kati, Kerekes József, vagy Gáspár Sándor. Beatles.hu címmel láthatjuk a nagyszínpadon Egressy Zoltán és Forgács Péter darabját, ami azt meséli el, hogyan jutott a csúcsra a négy „gombafejű”. Horváth Csaba rendező A Jeruzsálemi király című darabról beszélt, ami ősbemutató lesz a Vörösmarty Színházban és a nagyszínpadon lesz majd látható. A rendező saját bevallása szerint sokszor gondolt arra, hogy sajnálatosan a magyar kortárs írók nem foglalkoznak a magyar történelemmel. Horváth Csaba elmondta, régi vágya volt hogy olyan drámával foglalkozzon, amely feldolgozza egy Árpád-házi király történetét, ehhez Totth Benedeket sikerült megnyerni, aki elfogadta a felkérést, hogy ír egy kortárs történelmi drámát II. András életéről, akinek neve erősen kötődik Székesfehérvárhoz.

Az évadhirdetőn ott volt Telihay Péter dramaturg, rendező is, aki az új évadban a Mágnás Miskát rendezi.

Elmondta, hogy 1996-ban Szegeden már rendezte ezt a darabot, akkor Szikora János volt a szegedi színházigazgató, az előadás koreográfusa pedig az akkor nagyon fiatal Horváth Csaba. A rendező elmondta, hogy a női szerepek lesznek a középpontban: két olyan fiatal nő, Rolla és Marcsa, akik be vannak szorítva a társadalmi helyzetükbe, egyikük nagyon gazdag, a másik pedig nagyon szegény. Az operettből megtudhatjuk azt is, hogyan juttatják érvényre saját nőiességüket.

A Nagyszínpadon emellett egy állati jó családi musical, A vadak ura mutatkozik be, egyebek mellett a nagysikerű Fame előadás szereplőivel, valamint a Komáromi Jókai Színház hőskereső története, a Csónak, avagy előttünk a vízözön Bagó Bertalan rendezésében.

A Kozák András Stúdióban láthatják a nézők a Nem félünk a farkastólt Czukor Balázs rendezésében, a Bölcs Náthán-t Szikora János rendezésében, a Pelikán fészekben pedig a Nyár, a Petőfi Rock, az Unokám Benjamin, a Te édes, de jó vagy, légy más! és a Te mentél át a vízen című darabokat.

A Vörösmarty Színház legnépszerűbb előadásai továbbra is műsoron maradnak: A cégvezető, A Vágy nevű villamos, az Antigone, az Odaadó hívetek, Surik, a Mikve, Az öreg hölgy látogatása, a Szentivánéji álom, a Boeing, Boeing, a FAME, A padlás, a Diótörőcske, a Trianon és Az ember tragédiája 2.0.