-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Országos ökomenikus ifjújági találkozó Székesfehérváron
Országos ökumenikus ifjúsági program kezdődik „72 óra kompromisszum nélkül” elnevezéssel pénteken Székesfehérváron. A fiatalok három napon át közhasznú feladatokat végeznek - közölte Spányi Antal megyés püspök. Székesfehérváron növényeket ültetnek, az egyik főút mentén szemetet gyűjtenek, rendbe hoznak egy temetőt és képeket festenek az epilepsziás gyermekek orvosi rendelőjének a falára.
2008.10.21. 07:52 |
Országos ökumenikus ifjúsági program kezdődik „72 óra kompromisszum nélkül” elnevezéssel pénteken Székesfehérváron. A fiatalok három napon át közhasznú feladatokat végeznek - közölte Spányi Antal megyés püspök.
Nobilis Márió ifjúsági referenssel és Bence András evangélikus lelkésszel közösen tartott sajtótájékoztatóján a püspök elmondta: a program az Ökumenikus Ifjúsági Iroda koordinációjával, a három nagy keresztény egyház (katolikus, református, evangélikus) ifjúsági bizottságának és szeretetszolgálatának együttműködésével valósul meg. A bekapcsolódó fiatalok 72 órán, vagyis három napon át szociális, karitatív, ökológiai és fejlesztési feladatokat végeznek „kompromisszum nélkül”, azaz anélkül, hogy előzetesen tudnák, mi lesz a tennivalójuk. Az Ausztriából indult, Magyarországon már másodszor meghirdetett, s az egész országra kiterjedő program célja, hogy felelős életre nevelje a fiatalokat, s hogy akkor, amikor „annyit szenvedünk a szembenállás miatt”, a résztvevők példát mutassanak az összefogásból, s annak erősítéséből - mondta Spányi Antal.
A fiatalok vállalják, hogy 72 órát adnak az életükből másoknak - hangsúlyozta Nobilis Márió. Éppen ezért nagy a felelősségük azoknak, akik a 72 óra kompromisszum nélkül projektjeit megszervezték - tette hozzá Bence András. Fejér megyében kétszáznál több fiatal csatlakozott a programhoz. Székesfehérváron növényeket ültetnek, az egyik főút mentén szemetet gyűjtenek, rendbe hoznak egy temetőt, s képeket festenek az epilepsziás gyermekek orvosi rendelőjének a falára. Ellátogatnak idősotthonokba, beszélgetnek az ott lakókkal, s énekléssel, előadással igyekeznek örömet szerezni nekik. Munka után a fiatalok közös programokon cserélik ki tapasztalataikat, értékelik az elvégzett feladatokat.
Nobilis Márió ifjúsági referenssel és Bence András evangélikus lelkésszel közösen tartott sajtótájékoztatóján a püspök elmondta: a program az Ökumenikus Ifjúsági Iroda koordinációjával, a három nagy keresztény egyház (katolikus, református, evangélikus) ifjúsági bizottságának és szeretetszolgálatának együttműködésével valósul meg. A bekapcsolódó fiatalok 72 órán, vagyis három napon át szociális, karitatív, ökológiai és fejlesztési feladatokat végeznek „kompromisszum nélkül”, azaz anélkül, hogy előzetesen tudnák, mi lesz a tennivalójuk. Az Ausztriából indult, Magyarországon már másodszor meghirdetett, s az egész országra kiterjedő program célja, hogy felelős életre nevelje a fiatalokat, s hogy akkor, amikor „annyit szenvedünk a szembenállás miatt”, a résztvevők példát mutassanak az összefogásból, s annak erősítéséből - mondta Spányi Antal.A fiatalok vállalják, hogy 72 órát adnak az életükből másoknak - hangsúlyozta Nobilis Márió. Éppen ezért nagy a felelősségük azoknak, akik a 72 óra kompromisszum nélkül projektjeit megszervezték - tette hozzá Bence András. Fejér megyében kétszáznál több fiatal csatlakozott a programhoz. Székesfehérváron növényeket ültetnek, az egyik főút mentén szemetet gyűjtenek, rendbe hoznak egy temetőt, s képeket festenek az epilepsziás gyermekek orvosi rendelőjének a falára. Ellátogatnak idősotthonokba, beszélgetnek az ott lakókkal, s énekléssel, előadással igyekeznek örömet szerezni nekik. Munka után a fiatalok közös programokon cserélik ki tapasztalataikat, értékelik az elvégzett feladatokat.