-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Országos Bútorfestő Hét kezdődik Fehérváron július 24-én
Idén is folytatják a tizenegy éve elkezdett hagyományt a Mesterségek Házában, ahol a magyarországi tájegységek stílusát mutatják be az Országos Bútorfestő Héten. A július 24-től kezdődő tábor résztvevői megismerkedhetnek a hartai bútorfestészet motívumaival, festészetével és technikai fogásaival is.
2017.07.07. 08:41 |
2017-ben is folytatják a tizenegy éve elkezdett szakmai munkát a Mesterségek Házában, a történelmi Magyarország tájegységeinek örökségét, stílusát mutatják be a bútorfestő táborba jelentkezőknek. A tábor szakmai vezetője Monda Lászlóné bútorfestő népi iparművész, a tábor vezetője pedig Radetzky Jenőné bútorfestő népi iparművész lesz.