-
Áldozócsütörtöki szentségimádás
Május 14-én, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.
2026.04.27. -
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Óriásbábok a Koronázási Ünnepi Játékokon - megint megmutatták tehetségüket a fehérvári fiatalok
A Vörösmarty Színház által szervezett alkotótáborban résztvevő általános- és középiskolások öltöztették fel azokat az óriásbábokat, melyek az augusztus 17-18-án megrendezésre kerülő Koronázási Ünnepi Játékokon szerepelnek majd. A hat fehérvári iskolából érkezett fiatalokat kedden délután a város polgármestere is meglátogatta és Szikora János színházigazgatóval és Brájer Éva illetve Róth Péter alpolgármesterekkel közösen nézték meg az óriásbábokat.
2013.07.23. 19:26 |
A Vörösmarty Színház által szervezett alkotótáborban résztvevő általános- és középiskolások öltöztették fel azokat az óriásbábokat, melyek az augusztus 17-18-án megrendezésre kerülő Koronázási Ünnepi Játékokon szerepelnek majd. A hat fehérvári iskolából érkezett fiatalokat kedden délután a város polgármestere is meglátogatta és Szikora János színházigazgatóval és Brájer Éva illetve Róth Péter alpolgármesterekkel közösen nézték meg az óriásbábokat.
KÉPGALÉRIA a óriásbábokról és a polgármesteri látogatásról
KÉPGALÉRIA a óriásbábokról és a polgármesteri látogatásról
A fehérvári fiatalok a táborban közelebbről is megismerkedhettek azokkal a történelmi személyekkel, akiket a bábuk megszemélyesítenek. A Gézát, Saroltot, Szent Istvánt, Gizellát, Szent Imrét és Asztrik püspököt megszemélyesítő négy és fél méter magas óriásbábok és látványos ruházatuk terveit Somogyi Győző, Kossuth-díjas grafikus és festőművész, valamint Grosschmid Erik, Blattner Géza-díjas bábtervező készítették el, az ő írányításukkal dolgoztak a diákok.
Cser-Palkovics András polgármester megköszönte a fehérvári fiataloknak, hogy megint megmutatták, milyen tehetségesek. „Biztos vagyok abban, hogy a bábok láttán mindenki felkapja majd a fejét. Augusztus 17-én és 18-án a Koronázási Ünnepi Játékokon is remélhetőleg nagyon sokan rácsodálkoznak majd. Azt kívánom, hogy a fiatalok legyenek büszkék erre a munkára, továbbá arra, hogy részesei lehettek valaminek az elindításában.” – mondta.
Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója elmondta, hogy néhány hónapja, amikor az iskolaigazgatókkal az alkotótáborról kezdtek beszélni még nagyon sok kétely volt, hogy hogyan is készülnek majd el az óriásbábok. Most pedig igazán büszkék lehetnek magukra a fiatalok, hogy részesei egy legenda bemutatásában.


