-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Októberi estek a Fehérvári Kézművesek Egyesületénél
A Kézművesek Háza „Októberi estek” című programjai újra várják azokat az alkotással kacérkodó érdeklődőket, akik bővebb betekintést szeretnének nyerni valamely mesterség rejtelmeibe.
A Rác utcai Kézművesek Házában az ősz folyamán az alábbi szakkörök működnek és indulnak: bútorfestő, vászonszövő, gobelinszövő, gyapjúfonás és -szövés, textiles és az érdeklődés függvényében intarzia készítő szakkör.
2013.10.02. 09:30 |
A 2013. évi Szent István Emlékév ünnepi programjai a Fehérvári Kézművesek Egyesületénél sem fejeződtek be a nyár végeztével. A szervezet az év minden hónapján készül egy-egy, az emlékévhez kapcsolódó eseménnyel az évi programok szokott folyamához kötődően, azt kibővítve. Október hónapban bővebben megismerkedhetnek az érdeklődők számos kézműves szakma rejtelmeivel.

A már hagyományossá vált – a kézműves szakmákba mélyebb betekintést lehetővé tévő - kedd és péntek délutáni foglalkozásokat Somogyi Győző Kossuth-díjas festő és képzőművész előadásával nyitják meg október 4-én, 17.00 órakor a Rác utcai Kézművesek Házában. Somogyi Győző a fehérváriak számára ismert alkotó, ő álmodta meg többek között a Koronázási Ünnepi Játékokon látott óriásbábokat. Pénteken az alkotó munkáról, a szereplők szín- forma- és mintavilágáról, ezek jelentéseiről és történelmi vonatkozásairól számol be a hallgatóknak.
A Kézművesek Háza „Októberi estek” című programjai újra várják azokat az alkotással kacérkodó érdeklődőket, akik bővebb betekintést szeretnének nyerni valamely mesterség rejtelmeibe. A foglalkozásokon az egyesület egy-egy szakmacsoportjának képviselői bemutatják a különböző technikákat, melyeket az átlagosnál alaposabban lehet kipróbálni. A szabadidő jóérzésű eltöltésén túl ezek az alkalmak lendületet adhatnak az alkotókedv felélesztésére. Az érdeklődők később a szakkörökben, nyári szaktáborokban fejleszthetik, tökéletesíthetik tudásukat.
A Fehérvári Kézművesek Egyesületének célja, hogy a népi kézművességen alapuló alkotótevékenységre ösztönözzék az embereket, akik később akár maguk is mesterekké válhatnak, és erősíthetik azt a kis csapatot, amely a hagyományos szakmák fennmaradásáért, megőrzéséért munkálkodik Székesfehérváron. Ennek egyik biztató példája a most 18 éves Vódli Zoltán bőrműves, ostorkészítő, egyesületi tag, aki szorgalmának, tehetségének és elkötelezettségének eredményeképpen 2013-ban Prima Primissima Junior díjat nyert.
A Rác utcai Kézművesek Házában az ősz folyamán az alábbi szakkörök működnek és indulnak:
bútorfestő, vászonszövő, gobelinszövő, gyapjúfonás és -szövés, textiles és az érdeklődés függvényében intarzia készítő szakkör.