-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Október második felében is tartalmas beszélgetéssekkel vár a Vörösmarty Társaság
Október 22-én 17 órától József Attila születésének 120. évfordulója alkalmából Tverdota György irodalomtörténész, József Attila-kutató lesz a vendég, október 30-án szintén 17 órától pedig Váczi Márk helytörténész tart székesfehérvári mozitörténeti előadást a Vörösmarty Társaság Kossuth utcai klubhelyiségben.
2025.10.20. 15:13 |
Október második felében is tartalmas és érdekes beszélgetésekkel várja az érdeklődőket a Vörösmarty Társaság.
Október 22-én, szerdán 17 órától József Attila születésének 120. évfordulója alkalmából Tverdota György irodalomtörténész, József Attila-kutató lesz a vendég, akivel a most megjelent József Attila-monográfiáról beszélgetnek a házigazdák, míg október 30-án, csütörtökön szintén 17 órától Váczi Márk helytörténész, a Vörösmarty Társaság alelnöke tart székesfehérvári mozitörténeti előadást a társaság klubhelyiségében, a Kossuth utca 14. szám alatt. A szervezők mindkét programra szeretettel várják az érdeklődőket.