-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Október 2-án kezdődik a Múzeumok Õszi Fesztiválja
Október 2-án, a Fejér Megyei Múzeumpedagógiai Évnyitóval kezdődnek meg a Múzeumok Õszi Fesztiváljának programjai. Az évnyitón bemutatkoznak a megyei múzeumai, kiállítóhelyei. A fesztivál október 5-én a Fércbook - a nagy könyv című programmal folytatódik az V. Nemzetközi Művészkönyv Kiállításhoz kapcsolódóan.
2013.10.02. 16:12 |
Október 2-án, a Fejér Megyei Múzeumpedagógiai Évnyitóval kezdődnek meg a Múzeumok Õszi Fesztiváljának programjai. Az évnyitón bemutatkoznak a megyei múzeumai, kiállítóhelyei. A fesztivál október 5-én a Fércbook - a nagy könyv című programmal folytatódik az V. Nemzetközi Művészkönyv Kiállításhoz kapcsolódóan.

A Múzeumok Õszi Fesztiválját először 2006-ban rendezték meg a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A fő cél a múzeumok széleskörű népszerűsítése volt. A Fesztivál szorgalmazói a Múzeumok Õszi Fesztiváljának megrendezésével a Múzeumok Majálisa és a Múzeumok Éjszakája mellett hagyományt kívántak teremteni, egy évente ismétlődő, hosszabb időszakot átívelő múzeumi rendezvénysorozattal. Az idei program szervezői a célcsoportok között külön figyelmet fordítottak a középiskolás és fiatal felnőtt korosztályra, a 60+ programokkal a szenior generációra és a tanárok éjszakája programmal a pedagógusokra. Székesfehérváron a Szent István Király Múzeum, a Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, a Hetedhét Játékmúzeum és a Székesfehérvár Helyőrségtörténeti Emlékgyűjtemény csatlakozott az országos programhoz. Minden felnőtt egyszerre gyerek - Egy különleges múzeumi nap szépkorúaknak A Hetedhét Játékmúzeum ebben az évben is különleges nappal kedveskedik Székesfehérvár rangidős polgárainak. A Múzeumok Õszi Fesztiválja programsorozat keretében október 4-én, pénteken teljes nyitvatartási időben (10-18 óráig) kedvezményes jeggyel és tárlatvezetéssel várják a szépkorúakat. Előzetes jelentkezés nem szükséges.
FÉRCBOOK – A NAGY KÖNYV (Big Draw) A nagy rajzolás kiindulópontja az V. Nemzetközi Művészkönyv Kiállítás az Új Magyar Képtárban október 5-én, szombaton. A művészkönyv elsősorban műalkotás. A legváltozatosabb technikákkal (másolás, nyomtatás, metszés, ragasztás, forrasztás, varrás), a legkülönfélébb anyagokból, eszközökből (fa, papír, műanyag, réz, ólom, vászon, gipsz, textil) készülnek. A művészkönyvek bővelkednek vizuális ötletekben és tartalomban; színesek és változatosak. A kiállításhoz kapcsolódva, a résztvevők közösen megalkotják a kiállítás legnagyobb könyvét 2013. október 5-én, szombaton 14–18 óráig a Megyeház utca 17. szám alatt található Új Magyar Képtárban.
Színpompás Helyőrségi Klub A Székesfehérvár Helyőrségtörténeti Emlékgyűjteményben október 5-én, szombaton 9 órától 16 óráig elkészítik a fehérvári kárpitot, kiszínezik a belső udvar térkő borítását, valamint a 129 éves kaszárnyát. „Fehérvári kárpit” - A bayeux-i kárpit eredetileg mintegy 70 m hosszú, Anglia normannok által történt 1064-1066-os elfoglalását meséli el. A fehérvári rajz ennél rövidebb lesz, csomagolópapír-tekercsre készül többféle technika felhasználásával. Hasonlóan "elődjéhez" képregényszerűen ábrázolja a helyőrség történetét 1848-tól napjainkig, amihez a motívumokat a múzeum tárgyi anyaga és szellemi kincsei szolgáltatják. A kompozíciót a látogatók és a gyűjtemény dolgozói közösen alakítják. A „Kő üresen nem marad!” program célja, az intézmény belső udvarának térkő borítását aszfaltkréta segítségével minél színesebbé, dekoratívabbá tenni, kitörni a beton szürkeségéből, akár kreatív ötletek árán is! „Színezd ki a kaszárnyát!” - a Székesfehérvár Helyőrségtörténeti Emlékgyűjtemény épületét 1884. október 1-én adták át. Az épület, amelyben a gyűjtemény, illetve a Helyőrségi Klub helyet kapott, autentikus helyszín, hiszen eredetileg is kaszárnyának épült. Itt állomásozott a Magyar királyi 17. honvéd gyalogezred, majd a Magyar királyi "Szent István" 3. honvéd gyalogezred is. Az egykorú homlokzati rajzok másolatainak felhasználásával mindenki megmutathatja, hogyan dekorálná ki a 129 éves épületet.