-
A Születés Templomából érkezett
Az utolsó adventi vasárnapon kinyílt a Városháza élő adventi naptárának huszonegyedik ablaka: Miklósa Erika operaénekes A négy gyertya meséjét adta elő, majd elénekelte az Ó, gyönyörű szép titokzatos éj című templomi éneket. Ezután a MusiColore Énekegyüttes műsora következett, majd Spányi Antal megyés püspök és dr. Cser-Palkovics András polgármester meggyújtotta az adventi koszorún a Szeretet gyertyáját.
2025.12.21. -
Adventi béke Kisfaludon
Vasárnap este meghitt, ünnepi adventi estére került sor Kisfaludon, ahol Róth Péter alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője gyújtotta meg a karácsony előtti utolsó gyertyát az adventi koszorún, majd a DuoDon Pedro’s koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők.
2025.12.21. -
Népek karácsonya
Évzáró rendezvényét tartotta a Vörösmarty Társaság csütörtökön délután. A népek karácsonya címet viselő programra, a társaság kórusa készült ünnepi műsorral.
2025.12.19. -
Comenius koncert
A Comenius Kórus Bakonyi István moderálásával, a Szent Imre Templomban köszöntötte karácsonyt. Az bensőséges hangulatú esten a kórus irodalom gyöngyszemeinek dallamai csendültek fel.
2025.12.19.
"Nyugdíjas" tópartisok, széchenyis dalmaták és az érettségit legyőző római katonák a legjobbak
Idén áprilisban tette le állampolgári esküjét a Volán két klasszisa, 25 éves volt a Mátyás király-emlékmű és 60 a Zentai Úti Általános Iskola, átadták az Emerson új fehérvári gyárát és a kórház új műtőblokkját, célba ért Fa Nándo a Barcelona World Race vitorlásversenyen, lezuhant egy kisrepülő a város határában, rengetegen voltak a Palotavárosi Halünnepen, több mint ezren futották körbe a várost a CEP félmaratonon és félezernél is többen voltak a tavaszi Critical Mass-on. Cikkünkben az áprilisi, fehérvári hírekből válogattunk.
2015.04.30. 10:33 |
Idén áprilisban tette le állampolgári esküjét a Volán két klasszisa, 25 éves volt a Mátyás király-emlékmű és 60 a Zentai Úti Általános Iskola, átadták az Emerson új fehérvári gyárát és a kórház új műtőblokkját, célba ért Fa Nándo a Barcelona World Race vitorlásversenyen, lezuhant egy kisrepülő a város határában, rengetegen voltak a Palotavárosi Halünnepen, több mint ezren futották körbe a várost a CEP félmaratonon és félezernél is többen voltak a tavaszi Critical Mass-on. Cikkünkben az áprilisi, fehérvári hírekből válogattunk.
Magyar állampolgár lett Frank Banham és Andrew Sarauer
Ünnepélyes keretek között április elején tette le a magyar állampolgársági esküt Frank Banham és Andrew Sarauer, a Fehérvár AV19 játékosai. A kanadai származású hokisok három, illetve két éve tagjai a fehérvári csapatnak.
KÉPGALÉRIA
KÉPGALÉRIA
Látványos tetőfelújítás a Bazilikában
A 2015-ös esztendőben elkezdődött a Bazlika külső felúítása. Az első és nagyon fontos feladat volt a tetőszerkezet hibás, megroggyant konstrukciójának a helyreállítása és a viszonylag kevés tönkrement faanyag cseréje. Nagypénteken jártunk az épület tetőszerkezetén, melyen a héjazat, az-az a régi cserép már elbontásra került és az ácsmesterek egyenként szedték szét a szarufa állásokat, amiket újra összeraktak és a helyükre emeltek.
KÉPGALÉRIA - nézze meg a Bazilika tetőszerkezetét
KÉPGALÉRIA - nézze meg a Bazilika tetőszerkezetét
Változatos virágszőnyegek Székesfehérváron
Minden évben megtervezik a város százhetven virágágyását, figyelve arra, hogy az előző évhez képest más élményt nyújtson. Ötvenhatezer kétnyári virágot és huszonkilencezer virághagymát ültetett ki a Városgondnokság a fehérvári közterületekre. Április elején pedig színes szőnyegként pompáztak városszerte, és különleges élményt nyújtottak a Petőfi park új virágágyásaiban is.

25 éves volt idén a Mátyás király-emlékmű
Székesfehérvár büszkén őrzi és ápolja a királyi koronázóváros múltját felidéző történelmi emlékeit. Melocco Miklós szobrászművész Mátyás-emlékművét a nagy király halálának 500. évfordulóján, 1990-ben avatták fel, 2015 áprilisában pedig kisebb ünnepséggel emlékeztek a város egyik büszkeségének felállítására.
Lezuhant egy kisrepülő Fehérvár mellett
Egy kétszemélyes kisrepülőgép zuhant le Úrhida külterületén 2015. április 9-én. A tragédiában az egyik férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett a becsapódás következtében, hogy a helyszínen meghalt, társát a mentők kórházba szállították.

Színes és ízes programok a III. Fehérvári Halünnepen
Április 11-én már harmadszor rendezték meg a „Fehérvári Halünnepet” a Palotavárosi-tavaknál. Az egész napos rendezvényen elkészítették Székesfehérvár halászlevét is, melyet két mesterszakács, Pamminger Ede és Grenyovszky Károly főzött.
Fennállásának 60. évfordulóját ünnepelte a Zentai
Ünnepélyes keretek között kezdődött az idei Zentais Hét rendezvénysorozat, melyet az iskola fennállásának hatvanadik évfordulójának szentelnek. A Ráchegy iskolája a vajdasági Zenta vármegye emlékét őrzi. A telek, ahol az intézmény ma is áll egykoron a cisztercita rend ráchegyi kertje volt és a cisztercis diákoknak a ráchegyi szőlőskertben tanította a botanikát a 18. század végén a nagy tudású Námessy Medárd tanár úr.
KÉPGALÉRIA a Zentais Hét megnyitójáról
KÉPGALÉRIA a Zentais Hét megnyitójáról
Átadták az Emerson új fehérvári gyárát
A 20 éve Magyarországon működő és folyamatosan bővülő Emerson Process Management Magyarország Kft. befejezte a 2013 végén vásárolt, a korábban a Philips tulajdonában lévő épület átalakítását. Az Emerson szabályozó szelepeket gyártó Fisher üzletága a Sóstó Ipari Parkban lévő 25 ezer négyzetméter alapterületű gyárépület és a hozzá tartozó 12 hektár terület megvásárlásával közel kétszeresére növelte a korábban a Videotonban működő Fisher üzletág területét.
KÉPGALÉRIA a gyáravatóról
KÉPGALÉRIA a gyáravatóról
Új szállodát adtak át Fehérváron
Április közepén adták át a Csónakázó-tó partján épült Best Western Lake Side Hotelt, Székesfehérvár legújabb szállodáját. A hotel összesen 4800 négyzetméter alapterületű, megújuló energiaforrások is segítik a fenntartást.
KÉPGALÉRIA - nézzen be Fehérvár legújabb hotelébe
KÉPGALÉRIA - nézzen be Fehérvár legújabb hotelébe
Hétszázan voltak az áprilisi Critical Mass-on
Régen voltak ennyien a fehérvári Critical Mass-on, mint áprilisban, a hétszázat is meghaladta a résztvevők száma, akik a Haleszból indulva egy nagy kört tettek a városban, hogy az autósok figyelmét felhívják arra, hogy a benzingőz helyett létezik más, egészségesebb és környezetbarát városi közlekedési forma is.
KÉPGALÉRIA
KÉPGALÉRIA
Célba ért Fa Nándor
A legendás fehérvári vitorlázó 110 nap, 10 óra és 59 perc után kedden hajnalban egy órakor célba ért a Barcelona World Race vitorlásversenyen, amely a világ első és egyetlen kétfős legénységű vitorlások részére kiírt kikötés nélküli Föld-kerülő versenye. A Spirit of Hungary-nek 23 ezer tengeri mérföldet kellett megtennie útja során, három óceánon és 12 éghajlati övön haladt át, miközben délről megkerülte a Jóreménység fokát, Ausztráliát és a Horn-fokot.

Szent György napon adták át az új műtőblokkot a kórházban
A Dr. Berzsenyi Zoltánról elnevezett, új háromszintes épületben 10 műtőegység, 15 ágyas intenzív részleg, 30 ágyas sebészeti, szeptikus osztály és központi sterilizáló is helyet kapott.
CEP félmaraton - több mint ezren futották körbe a várost
A CEP Fehérvár Félmaraton rajtja vasárnap délelőtt volt a Bregyó Sportcentrum mellett és a pálya érintette a Felsővárost, de a Zichy ligeten keresztül a résztvevők befutottak Székesfehérvár történelmi belvárosába, majd pedig a Csónakázó-tó partján érkeztek vissza a Bregyóhoz.
KÉPGALÉRIA az utcai futóversenyről
KÉPGALÉRIA az utcai futóversenyről
Bolondballagás a belvárosban
A fődíjat a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 12.b osztálya vehette át. Második helyen a Székesfehérvári Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola 12.b osztálya, Szörnyella De Frász és a dalmaták végeztek, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a középiskola 12.a-s diákjai állhattak fel.
KÉPGALÉRIA az idei bolondballagásról
KÉPGALÉRIA az idei bolondballagásról










