-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Nyolcan pályáznak a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára
A színházigazgató-jelöltek közül hatan az előző, eredménytelen pályázaton is indultak - jelentette be csütörtökön Brájer Éva, a városi közgyűlés kulturális és turisztikai bizottságának elnöke. Brájer Éva borítékbontás után elmondta, nem biztos abban, hogy az első forduló eredménytelensége után érdemes a május 22-i közgyűlésen igazgatót választani, mivel személyi döntésről van szó, amelyhez minősített többség kell.
2008.05.08. 13:41 |
A színházigazgató-jelöltek közül hatan az előző, eredménytelen pályázaton is indultak - jelentette be csütörtökön Brájer Éva, a városi közgyűlés kulturális és turisztikai bizottságának elnöke. Brájer Éva borítékbontás után elmondta, nem biztos abban, hogy az első forduló eredménytelensége után érdemes a május 22-i közgyűlésen igazgatót választani, mivel személyi döntésről van szó, amelyhez minősített többség kell.Ismét benyújtotta pályázatát Szurdi Miklós, a teátrum július 31-ig hivatalban levő igazgatója, Csutka István rendező, Kárpáti Norbert színművész, Kuna Károly színművész, Márton András színész-rendező és Vasvári Csaba színművész. Új pályázóként a kecskeméti színházat tíz évig vezető Bodolay Géza rendező és Galgóczy Judit rendező indult el az igazgatói posztért.
Brájer Éva bizottsági elnök kiemelte: függetlenül attól, hogy 33 fős a testület, és hányan vannak jelen a közgyűlésen, 17 szavazat kell bárki mögé ahhoz, hogy döntés szülessen.
"Köztudott, hogy egyik képviselőtársunk elhunyt, egy képviselőtársunk pedig súlyos beteg. Az első forduló eredménytelensége miatt nem vagyok abban biztos, hogy érdemes a május 22-i közgyűlésen ezt a döntést meghozni. Közel 1 milliárdos intézményről beszélünk, óvnám a közgyűlést attól, hogy újra patthelyzet alakuljon ki." - emelte ki a Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke, aki szerint tanácsos lenne megvárni a július elsejei időközi választást.
"Függetlenül attól, hogy melyik politikai párt jelöltje nyer, 33 fős testületre kellene visszarendeződni ahhoz, hogy biztos döntés legyen és megnyugtatóan tudjon működni a színház." - tette hozzá.
A színház igazgatói posztját jelenleg betöltő Szurdi Miklós megbízatása augusztus 1-jén jár le. Az új igazgató kinevezése 2013. július 31-ig szól majd. Az igazgatóválasztás nem érinti a jövő évad már meghirdetett programját.