-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Nyolcadik Városi Diákgála - péntek 17 óra, Megyei Művelődési Központ
A Bugát Pál Egészségügyi és Környezetvédelmi Szakképzőiskola nyolcadik alkalommal rendezi meg a Városi Diákgálát. Az idei rendezvényen a város összes középiskolája képviselteti magát, így várhatóan 250-en lépnek színpadra. Lesz klasszikus modern tánc, hastánc, vers- és prózamondás, népzene, szólóének és színdarab. A gálát január 14-én, pénteken 17 órakor kezdik a Megyei Művelődési Központ színháztermében.
A Bugát Pál Egészségügyi és Környezetvédelmi Szakképzőiskola nyolcadik alkalommal rendezi meg a Városi Diákgálát. Az idei rendezvényen a város összes középiskolája képviselteti magát így várhatóan 250-en lépnek színpadra. Lesz klasszikus modern tánc, hastánc, vers- és prózamondás, népzene, szólóének és színdarab. A gálát január 14-én, pénteken 17 órakor kezdik a Megyei Művelődési Központ színháztermében.
Nyolc évvel ezelőtt a Bugát Pál Egészségügyi és Környezetvédelmi Szakképzőiskola a Városi Diákgálát első ízben rendezte meg azzal a céllal, hogy a végzős általános iskolai tanulóknak bemutassák, hogy az alapjában reál tantárgyakra épülő iskola valójában a kultúrára is nagy hangsúlyt fektet. Tehát a szervező iskolának ez akkor még csak egy rendhagyó nyílt napot jelentett, azonban rögtön az első gála után kiderült, hogy nagy érdeklődésre tart számot a rendezvény. Így alakult át pár év alatt egy olyan fórummá, ahol a város diákjai bemutatkozási lehetőséget kaptak. A gála így vált egy központi kulturális eseménnyé, ahol a kultúra és a művészetek minden szeletét bemutatják a részt vevő fiatalok.