-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Nyílt próba és kulisszajárás is lesz pénteken a Vörösmarty Színházban
Mindkét esemény regisztrációs linkje és a részletek megtalálhatóak az esemény közösségi oldalán.
Szeptember 21-e a magyar dráma napja, ugyanis 1883-ban ezen a napon volt Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója a Nemzeti Színházban, Paulay Ede rendezésében. A Magyar Írók Szövetsége 1984-ben kezdeményezte, hogy szeptember 21-e legyen a magyar dráma napja. Ezen a napon a magyar színházak külön programokat, rendezvényeket, előadásokat szerveznek, hogy ezekkel népszerűsítsék a magyar drámát. A Vörösmarty Színház ez alkalomból szeptember 20-án nyílt próbával és kulisszajárással várja a közönséget. Pénteken 12 órakor az évad első bemutatója, az Úri muri próbájába tekinthetnek be az érdeklődők, és megismerhetik a darab rendezőjének, Horváth Csabának az elképzelését, amelynek kiindulópontjául Móricz 1927-es regénye szolgál. Az előadásban a szöveg mellett erős hangsúlyt kapnak a fizikai színház eszközei.
A nyílt próbára itt lehet regisztrálni: https://forms.gle/PGtPCTqETDGzvqUP8
A kulisszajárás 17 órakor indul a Vörösmarty Színház épületében. A túra résztvevői betekintést kapnak a színház működésébe, megismerhetik az épületet és pár kulisszatitkot is megtudhatnak. Az előcsarnokból induló, kb.45 perces bejárásra a https://forms.gle/gUNqpuRFTMVpCMGL8 linken fogadják a regisztrációt. Jöjjön és lássa, hogyan működik a Vörösmarty Színház!