Nyertes pályázat - közmunka program indul Székesfehérváron is

 Székesfehérvár is azok közé az önkormányzatok közé tartozik, akik támogatást nyertek a kormányzati közfoglalkoztatási program keretében. A 12,5 millió forintos támogatásról szóló értesítést tegnap a BM Duna Palotában vehette át a város. A támogatás célja, hogy a tartós munkanélküliek, és a munkanélküli ellátásból már kiszorult aktív korú, rendszeres szociális segélyezettek átmeneti foglalkoztatását segítse. Olyan munkában, ami települési, közösségi célokat valósít meg.
2005.11.23. 16:45 |

 Székesfehérvár is azok közé az önkormányzatok közé tartozik, akik támogatást nyertek a kormányzati közfoglalkoztatási program keretében. A 12,5 millió forintos támogatásról szóló értesítést tegnap a BM Duna Palotában vehette át a város. A támogatás célja, hogy a tartós munkanélküliek, és a munkanélküli ellátásból már kiszorult aktív korú, rendszeres szociális segélyezettek átmeneti foglalkoztatását segítse. Olyan munkában, ami települési, közösségi célokat valósít meg.

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium, valamint az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, illetve a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közösen írt ki pályázatot a Kormány 100 lépés programjának részeként. A támogatás célja, hogy a tartós munkanélküliek, és a munkanélküli ellátásból már kiszorult aktív korú, rendszeres szociális segélyezettek átmeneti foglalkoztatását segítse. Olyan munkában, ami települési, közösségi célokat valósít meg. Székesfehérvár önkormányzat is a támogatott önkormányzatok között van, pályázatunkkal a 12,5 milliós közmunka program  költségeihez nyertünk 7,6 millió Ft támogatást.  Ennek eredményeként 2005. december 1-től 2006. február 28-ig 7, valamint 2006. március 1-től május 30-ig 41 főt tud foglalkoztatni a város a közmunkaprogram keretében.
 

 Warvasovszky Tihamér polgármester elmondta: A program keretében település-üzemeltetési és tisztasági feladatok és parkfenntartási feladatok valósulhatnak meg, valamint az illegálisan lerakott hulladékok összegyűjtésében és elszállításában segítenek majd a foglalkoztatottak. Székesfehérváron egyébként nem idegen ez a törekvés, hiszen a Városgondnokság hasonló feladatok ellátásra folyamatosan foglalkoztat úgynevezett közhasznú munkásokat. A számuk időszakonként változó, a 25 főtől akár 100 főig is terjedhet. Az ő munkájukat egészíti ki jól a most elnyert közmunka programra szóló támogatás.

Közlemények

  1. Fogadóórát tart hétfőn Brájer Éva maroshegyi önkormányzati képviselő

    Brájer Éva önkormányzati képviselő „fogadóórát” tart 2026. február 9-én, hétfőn 16.30 órai kezdettel a Gárdonyi Géza Művelődési Ház 2. emeletén, a könyvtár melletti teremben. A részvétel érkezési sorrendben történik és amíg van érdeklődő, addig tart - írja közösségi oldalán Maroshegy önkormányzati képviselője.

    2026.02.04.
  2. Javítják a hibás távvezetéket a Sütő utcában - késő délutánra áll helyre a szolgáltatás

    A Széphő Zrt. értesíti a tisztelt felhasználókat, hogy 2026. február 3-án 12:30h-tól várhatóan a késő délutáni órákig hibás távvezeték kijavítása miatt a Sütő utca és a Tolnai utca egyes társasházaiban a fűtés- és a melegvíz-szolgáltatás szünetel.

    2026.02.03.
  3. Radiátort cserélne távfűtéses lakásában? - érdemes időben megkérni az engedélyt

    A székesfehérvári távfűtéses otthonokban a fűtési rendszer átalakítása vagy a radiátorok cseréje csak akkor végezhető el, ha a SZÉPHŐ Zrt. előzetesen hozzájárul a módosításhoz. Az engedélyt az év bármely időszakában meg lehet kérni, hiszen nincs határidőhöz kötve, ezért nem szükséges megvárni a fűtési szezon végét. A nyári időszakban jellemzően sokan vágnak bele felújításba, ilyenkor több kérelem érkezik be, az elbírálás akár 30 napig is eltarthat.

    2026.02.03.
  4. Elhalasztják a Grosics megemlékezést

    Holnap lesz 100 éve, hogy megszületett minden idők egyik legnagyszerűbb labdarúgó kapusa, Grosics Gyula. A székesfehérvári Aranycsapat Alapítvány méltó megemlékezést tervezett az Olimpiai Emlékműnél, ám Kű Lajos, a szervezet alapító elnöke a téli útviszonyokra való tekintettel, a megemlékezők biztonsága érdekében úgy döntött, hogy a tiszteletadást egy közeli, de későbbi időpontra halasztja.

    2026.02.03.