-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Nyári Színház június 17-től a Pelikán Udvarban
A Nyári Színházról a Musica Regiaról és a következő évad előadásairól, illetve azok helyszíneiről tartottak sajtótájékoztatót a Pelikán Kamaraszínházban. Szurdi Miklós igazgató hangsúlyozta, hogy nehéz év lesz a következő mégis megpróbálnak megfelelni a közönségnek.
A Nyári Színházról a Musica Regiaról és a következő évad előadásairól, illetve azok helyszíneiről tartottak sajtótájékoztatót a Pelikán Kamaraszínházban. Szurdi Miklós igazgató hangsúlyozta, hogy nehéz év lesz a következő mégis megpróbálnak megfelelni a közönségnek.
A nyári színház június 17-én indul a Wagner esttel (június 17, 18), amiről Szurdi Miklós azt mondta, hogy könnyű élvezetes darabnak ígérkezik, színpadon lesz a Chicago (julius 2, 3, 4,), ami nagyobb zenés darab -ezt egész évben játssza a társulat. Láthatjuk a Hairt (július 6, 7, 8,)is és az Évszakok Buenos Airesbent (június 29, 30), ami egy táncest, zárásként, pedig Fehér Adrienn, Csonka András, Jónás Andrea és Xantus Barbara koncertje (július 13, 14) lesz hallható sok-sok dallal.
A következő évaddal kapcsolatban elhangzott, hogy Várpalotán, Móron, Seregélyesen és Siófokon lesznek előadások a Pelikán Kamaraszínházon kívül. Láthatjuk majd az Édes Annát, a Szentivánéji Álmot, a Popcornt a 80 nap alatt a föld körült és éjszakai darabként egy Tarantino átiratot a Kutyaszorítóbant láthatja a nagykorú közönség.