Nincs veszély Sóstón - Hazugság, hogy az elmúlt hónapokban is fertőzött lett volna a stadion vízhálózata

Székesfehérvár Önkormányzata a leghatározottabban visszautasítja azokat a pénteken elhangzott hazug, felelőtlen és pánikkeltő ellenzéki állításokat, amelyek szerint a novemberi megnyitó óta folyamatosan jelen van a Pseudomonas aeruginosa baktérium a MOL Aréna Sóstó vízhálózatában, illetve, hogy bárkit is veszély fenyegetne. Az elmúlt hónapokban készült hivatalos jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy az ellenzéki politikusok állításai hamisak.
2019.06.29. 10:19 |
Nincs veszély Sóstón - Hazugság, hogy az elmúlt hónapokban is fertőzött lett volna a stadion vízhálózata

A vizsgálati jegyzőkönyvek itt megtekinthetők és letölthetők!

A kérdésről természetesen a képviselőtestület és a fehérváriak is részletes tájékoztatást kapnak majd a jövő héten egy más témában, de éppen a stadionba összehívásra kerülő rendkívüli közgyűlésen. Érthetetlen és megdöbbentő, hogy a város ellenzéke állít, vádol, riogat és hangulatot kelt ahelyett, hogy felelős közéleti szereplőként először kérdezne, információt kérne, képviselői jogaival élve utánanézne a dolgoknak, meghallgatná a – velük ellentétben – a témához értő szakembereket. Ez méltatlan hozzáállás, illetve a politikai, szakmai és morális alkalmatlanságuk bizonyítéka.

Székesfehérvár Önkormányzata megdöbbenve hallotta azt az állítást, amelyben ellenzéki képviselők és egyéb politikai aktivisták pénteki sajtótájékoztatójukon folyamatos baktérium-jelenlétről beszéltek a MOL Aréna Sóstó vízhálózatában. Ahogy azt tavaly – több rendezvény más helyszínre vitelével is – az üzemeltető a hatóságnak, a partnereknek és a bérlőknek jelezte: a "nullás" vízmintákkal átvett létesítményben tartott megnyitót követő időszakban a rendszeres vizsgálatok során egyszer már sajnos kimutatták a Pseudomonas aeruginosa baktérium jelenlétét. A mostanihoz hasonló óvintézkedések bevezetésével azonban akkor sikerült megoldani a problémát, ami után pedig hónapokig nem volt jelen a baktérium a vízhálózatban. Ezt a Székesfehérvári Városfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. mint üzemeltető birtokában lévő, jegyzőkönyvekkel alátámasztott hivatalos vizsgálatok bizonyítják. Az elmúlt hónapokban minden rendben volt, folyamatosan „nullás” eredményt mértek a stadionban.

Legutóbb egy május végi rutinellenőrzés során mutatták ki ismét a Pseudomonas aeruginosa baktérium jelenlétét, amelyre válaszul azonnal a – korábban már sikeres – fertőtlenítést ismét elvégezte az üzemeltető, a hatóságokat és a bérlőket pedig tájékoztatta. Ezen túl új szűrőberendezéseket, illetve a tisztítószert folyamatosan a vízhálózatba juttató eszközöket szereltek be, valamint ballonos vízzel biztosítják az ellátást; csütörtökön pedig elkezdték a szűrők beszerelését is. Az üzemeltető mindenben a hatóság által jóváhagyott intézkedési terv alapján, felelősen jár el. Pontosan ugyanezt a protokollt követik minden olyan helyen, ahol a Pseudomonas aeruginosa baktériumot kimutatták, és ezen intézkedések megfelelő megoldást jelentettek a problémára. Reméljük, hogy a szakemberek megfeszített munkájának eredményeként hamarosan újra baktériummentes lesz a vízhálózat. Addig azonban minden a jogszabályok és a hatóságok által előírt biztonsági intézkedés életben marad, veszély tehát senkit nem fenyeget a létesítményben.

Ahogy pedig arról Székesfehérvár Önkormányzata előző közleményében is hírt adott, a baktérium csak a főépület vízhálózatában van jelen, a stadion többi részében – a lelátókon, a Sóstó Látogatóközpontban – nincs!

Minden józanul gondolkodó ember megállapíthatja, hogy a város ellenzékének a Székesfehérvár ivóvízkészletével kapcsolatban az elmúlt napokban tanúsított alaptalan pánikkeltése az emberiség legősibb erkölcsi parancsolataiba ütközik. Városunk elmúlt közel három évtizedes legújabb kori önkormányzatiságában példa nélküli, hogy politikusok és politikai aktivisták rémhírek terjesztésével és közveszéllyel való hazug fenyegetéssel próbáltak volna meg embereket riogatva és Fehérvár köznyugalmát megzavarva politikai tőkét kovácsolni. A mélyre süllyedt ellenzéki politikusoknak hazug ámokfutásuk miatt – megítélésünk szerint – büntetőjogi következményekkel is szembe kell nézniük, közveszéllyel fenyegetés és rémhírterjesztés okán.

Nagyon sajnáljuk azt a több ezer fehérvári szurkolót, akiknek ezen vis maior helyzet miatt megint utazniuk kell, hogy lássák kedvenc csapatukat. Megértésüket kérjük! Mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél hamarabb újra itthon szurkolhassunk!

Közlemények

  1. Metszés és gallyazás

    Várhatóan szeptember 21-én, hétfőn megkezdődnek Székesfehérvár közigazgatási területén, több városrészben a metszési és gallyazási munkálatok – tájékoztatta az Önkormányzatot az E.ON Áramhálózati Zrt. Mint írják, a légvezetékekbe növő fák miatt megszaporodhatnak az üzemzavarok, így mindenki biztonsága érdekében elkerülhetetlenek ezek a munkálatok.

    2026.09.18.
  2. Lakossági fórum Maroshegyen

    Maroshegy aktuális kérdéseiről, a környéket érintő témákról tart lakossági fórumot szeptember 21-én Brájer Éva, a körzet önkormányzati képviselője és dr. Cser-Palkovics András polgármester.

    2026.09.18.
  3. Hibaelhárítás a Budai úton

    Csőtörés hibaelhárítása okán félpályás útlezárás lesz a Budai út Távirda utca és Várkörút közötti szakaszán szeptember 17-én, csütörtök 8.00 órától. Az átmeneti zárás a Piac tér felé vezető oldalon lesz és várhatóan egy hétig tart majd. A korlátozás érinti az autóbuszok közlekedését is.

    2026.09.16.
  4. Ha a társasház is készen áll, kérhetik mostantól a távfűtés elindítását

    Szeptember 15-től hideg idő esetén már kérhetik a távfűtéses épületek lakói a fűtés elindítását, mivel ettől a naptól a SZÉPHŐ Zrt.-nek biztosítania kell a szolgáltatás rendelkezésre állását. Azonban ez csak akkor tud teljesülni, ha az épületek belső rendszere feltöltött és légtelenített állapotban van.

    2026.09.16.