-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Népdalok és műzenék - négy koncerttel indult a PartiTúra idei évada
„Kék tó, tiszta tó, melyből az élet tüze árad, add vissza nékem, ó, szép, szerelmes Iluskámat!” – János vitéz dalát énekelve érkezett a színpadra ifj. Major István, az ARSO igazgatója, aki a PartiTúra házigazdájaként kalauzolta a teltházas előadáson a nézőtéren ülő gyermekeket a zene világába. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar ifjúsági hangversenysorozata Kacsóh Pongrác János vitéz daljátékának nyitányával kezdődött, majd Weiner Leó Divertimentójából játszott el három tételt (Jó, alapos csárdás; Rókatánc; Csürdöngölő) a zenekar Hermann Szabolcs vezényletével.
A házigazdának segítője is akadt, Benedekffy Katalin operaénekesnő, színművész, aki román és horvát népdalokat és magyar műdalt énekelt, majd George Enescu, Joseph Haydn, Kéler Béla, Antonín Dvořák művei csendültek fel, bemutatva azt, hogyan jelennek meg a műzenében a különböző népek dallamai.
A PartiTúra igazi ’tour de four’ a zenekarnak, ugyanis egy-egy alkalommal négy koncertet adnak egymás után. A gyerekek hálás közönség, nagyon szeretnek nekik játszani. A decemberben folytatódó sorozat második állomásán a szimfonikusok az ókori mitológia világába kalauzolják a fiatalokat görög zeneszerző és karmester segítségével, majd a februári előadáson Pablo Picasso hét művészeti irányzatát kortárs zenével kísérik. A sorozat zárásaként A varázsfuvola mesés történetét ismerhetik meg a diákok.