-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Nemzetközi jazzverseny a Kodolányi János Főiskolán
Nemzetközi jazzversenyt hirdetett a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszéke, a döntőt július 20. és 27. között tartják Siófokon. A nemzetközi versenyben hét magyar, két német, valamint egy-egy angol, lengyel, holland és ausztriai zenekar vesz részt. A győztes a pénzjutalom mellett lehetőséget kap a Magyar Rádió Jazz a márványteremben sorozatában való bemutatkozásra is.
2008.07.19. 09:32 |
Nemzetközi jazzversenyt hirdetett a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszéke, a döntőt július 20. és 27. között tartják Siófokon. A nemzetközi versenyben hét magyar, két német, valamint egy-egy angol, lengyel, holland és ausztriai zenekar vesz részt. A győztes a pénzjutalom mellett lehetőséget kap a Magyar Rádió Jazz a márványteremben sorozatában való bemutatkozásra is.A nemzetközi jazzversenyre több tucat formáció jelentkezett június végéig. Közülük a beérkezett anyagok alapján nemzetközi zsűri választotta ki a döntőben bemutatkozó, hat országot képviselő 13 együttest.
A 30 évnél fiatalabb zenészekből álló, 3-7 tagú formációk a jazz nemzetközileg elismert tekintélyeiből álló zsűri előtt adnak számot tudásukról.A zsűri tagjai között van a Grammy-díjra jelölt New York-i ütőhangszeres-zeneszerző-hangszerelő John Hollenbeck, valamint Kyle Gregory tormbitaművész-zeneszerző, aki már többször fellépett Magyarországon.
A hazai zenészeket Gonda János zongoraművész-zeneszerző, a szaxofonon és népi fúvós hangszereken játszó Borbély Mihály főiskolai tanár, valamint Szabó Dániel zongoraművész-zeneszerző képviseli.