-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
„Nem ünnepelni jöttünk, hanem a kegyelet adóját leróni…” – Mohács 500 konferencia Székesfehérváron
Az online közvetítés elérhetőségei:
- augusztus 18-án, hétfőn KATTINTSON IDE a csatlakozáshoz
- augusztus 19-én, kedden KATTINTSON IDE a csatlakozáshoz
„Nem ünnepelni jöttünk, hanem a kegyelet adóját leróni…” – ezzel a címmel rendezi meg a konferenciát a Mohács 500 Emlékévhez kapcsolódva a Kodolányi Egyetem, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Bár a téma nem kapcsolódik szorosan a Királyi Napokhoz, mégis helye van a rendezvények között, tekintettel a téma súlyára és a közelgő évfordulóra.
„Székesfehérvár, a nemzet történelmi fővárosa egy hatalmas rendezvénysorozatra készül, melyből a művészeti, zenei, kulturális programok mellett nem maradhat ki a tudomány sem! (…) Azért választottuk témaként Mohácsot, mert jövőre lesz az 500. évfordulója a mohácsi csatának és az azt követő országszéthullásnak. Egy évvel korábban vagyunk ugyan, ám fontos, hogy elkészüljenek azok a történeti szakmai szintézisek, melyek az 500. évfordulóra meg tudnak jelenni.” – fogalmazott dr. Vizi László Tamás, a Kodolányi Egyetem tudományos rektorhelyettese, a konferencia főszervezője, hozzátéve: több mint harminc olyan tekintélyes szakembert, előadót hívtak meg, aki a mohácsi kérdéskör egy-egy részterületét a legalaposabban ismeri.
A megnyitó augusztus 18-án, hétfőn 09.30 órakor kezdődik a Városháza Dísztermében, a résztvevőket dr. Cser-Palkovics András polgármester, Maruzs Roland, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka és dr. Vizi László Tamás köszönti. A konferencia ezt követően a Politika, pénzügy, hadügy a mohácsi csata idején című szekcióval indul, amely új forráskiadványokról, középkori hadjáratok kéziratos térképeiről, katonai kiadásokról és a csata hírének terjedéséről ad képet. Ezt követően A királyi udvar és Székesfehérvár blokk előadásai a királyi udvar szerepétől a város késő középkori topográfiáján át az utolsó székesfehérvári királykoronázásig terjednek. A Csatatörténet szekcióban geomorfológiai rekonstrukciók, az oszmán tüzérség elhelyezkedése, a hadműveletek sajátos mozzanatai és a harcászati rekonstrukció kerülnek fókuszba. A nap zárásaként A mohácsi csata régészeti és antropológiai eredményei részben a csatatérkutatás és a tömegsírok feltárásának legújabb eredményeit ismertetik.
A második nap (augusztus 19., Hiemer-ház) A mohácsi csata fegyverei témakörrel kezdődik, az oszmán tüzérségtől és nehézpáncélosoktól a közelharci fegyverekig és kézilőfegyverekig. Az egyház és Mohács blokk előadásai a béketárgyalások, az egyházi bandériumok, Tomori Pál emlékezete és a pápai segítségnyújtás kérdéseit tárgyalják. Végül A mohácsi csata emlékezete szekció a négyszáz éves évforduló megemlékezéseit, a budapesti nunciusok emlékezetpolitikáját és a Mohácsi Nemzeti Emlékhely megújítását mutatja be.
A konferencia mindkét napja nyilvános, előzetes regisztrációt nem igényel, a tanácskozásról kép- és hangfelvétel készülhet. Szeretettel várnak minden érdeklődőt, azonban aki személyesen nem tud részt venni, online is követheti a programot.
