-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Nem jutott tovább a székesfehérvári pályázat
Az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésére a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma kétfordulós pályázatot hirdetett. Az első, minősítő előpályázatot a tárca 2004. október 7-én írta ki, melynek beadási határideje 2004. december 31.-e volt. Összesen 11 város nyújtott be pályázatot: Budapest, Debrecen, Eger, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Sopron, Székesfehérvár és Veszprém. A pályázatokat az első fordulóban egy magyar államigazgatási és kulturális szakemberekből álló 7 fős bizottság bírálta el. A bizottság 3 város – Eger, Miskolc, Pécs - pályázatát egyhangúlag, 4 városét – Budapest, Debrecen, Győr, Sopron - pedig egyszerű szótöbbséggel javasolta továbbjutásra érdemesnek.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának honlapján hivatalos indoklás is található arról, hogy egyes városok pályázata miért nem jutott tovább.
Az esélylatolgatással az egyik internetes hírportál is foglalkozott a napokban, s különböző adatok alapján hasonlította össze a tizenegy jelöltet. A hírportál az összes tényezőt figyelembe véve, többek között Sopron, Eger és Veszprém elé tette Székesfehérvár esélyeit, ám a szubjektív felmérést készítők úgy vélekedtek, „Kaposvár, Kecskemét vagy akár Székesfehérvár továbbjutása meglepetés lenne.“