"Nem a csüggedés, hanem az összekapaszkodás ideje jött el" - mondta a köztársasági elnök

Most nem a csüggedés, hanem az összekapaszkodás ideje jött el - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a közmédia által közvetített újévi köszöntőjében, a Himnusz elhangzása után vasárnap. "Isten csodája, hogy még áll hazánk!" - idézte a ma 200 éve született Petőfi Sándort az államfő, majd hozzátette: mennyire igaz ez ma is, az elmúlt évek váratlan nehézségei után.
2023.01.01. 01:11 |

"Még ízlelgetjük a szót: 2023, és óvatosan kérdezzük: a következő esztendő vajon mit tartogat nekünk személyesen és nekünk magyaroknak együtt" - fogalmazott Novák Katalin. Azt mondta: szeretnénk, ha a jövő év könnyebb lenne, mint amilyen az idei volt. Ha könnyebb nem is, akkor legalább nehezebb ne legyen! Ha mégis nehezebb lesz, akkor legalább tudjuk, hogyan kell megküzdenünk. Ha már tudjuk hogyan, kapjunk hozzá erőt és segítséget! - tette hozzá.

Nekivágni egy új, talán nehezebb esztendőnek úgy lenne jó, ha a gondokat most minden magyar ember egyszerre letehetné. Ha maga mögött hagyhatná a megélhetésért folytatott küzdelem fáradtságát, a bizonytalan jövő okozta aggodalmat, a háborús fenyegetés félelmét, a csalódottságot, hogy már megint újra kell kezdeni - folytatta Novák Katalin, hozzáfűzve: a nehézségek nem szűnnek meg egy csapásra újévkor.

Hogy is szűnhetnének meg? - tette fel a kérdést. Van azonban mire építenünk. A nehezedő élet és körülmények közepette sokan megsokszorozzák erőfeszítéseiket, és nem a menekülést választják. Talpon maradnak - mondta. "Ezt láttam személyesen is a drávaiványi dinnyeszedőknél, a karácsondi kisboltban, a porvai polgármesterasszonynál, a gyulafehérvári lelkipásztoroknál, a győri és a szomori iskolaigazgatónál, a hegyaljai borászoknál, az esztergomi Suzuki-gyárban, a kelebiai határvédőknél. Ezt tapasztaltam azoknál a családoknál is, akikkel találkoztam" - sorolta az államfő, aki köszönetet mondott nekik, és mindazoknak, akik hisznek és bíznak Magyarországban.

"Erős, küzdő, válságálló nemzet vagyunk. Kemény fából faragtak minket. Huzatos vidéken, népek útkereszteződésében élünk. Ahol nem elég a tehetség, a fifikás magyar észjárás, a népmesékből ismert leleményesség. Szorgalommal, kemény munkával kell megdolgoznunk az eredményekért" - közölte.
"A történelem arra is megtanított minket, hogy legnagyobb gyengeségünk a széthúzás, legnagyobb erősségünk az összefogás. Most nem a csüggedés, hanem az összekapaszkodás ideje jött el. Most tudunk tenni azért, hogy a legmagányosabbak is érezzék: nincsenek egyedül" - fogalmazott.

A köztársasági elnök elmondta, nagymamája arra tanította: "azt add meg, Fiam a másiknak, amit magadnak is kívánnál". Ha az erősek a gyengék mellé állnak, a fiatalok kinyújtják kezüket az időseknek, a tehetősebbek észreveszik a szerényebben élőket, akkor jól hasznosítjuk az elmúlt évtizedben közösen elért eredményeket - mutatott rá.

Az államfő azt mondta: akkor nyer értelmet a gazdasági teljesítmény, a magasabb életszínvonal, ha a nehéz idők küszöbén nem saját erődítményeinkbe húzódunk vissza, hanem felelősségünket kiterjesztjük szűk családunkon túlra, a többi magyarra is.

Ahogy egy emberként fogtunk össze a kárpátaljai magyarokért és az ukrán menekültekért, úgy állhatunk most oda azok mellé, akiknek közülünk segítség kell a holnaphoz - tette hozzá. Novák Katalin úgy folytatta, közben azt várjuk a döntéshozóktól, hogy tegyék könnyebbé ezt a küzdelmet. Legyen szó a gyermeknevelés segítéséről, az áremelkedések mérsékléséről, a fiatalok és nyugdíjasok támogatásáról, a pedagógusok méltó elismeréséről vagy a jó gazdasági döntésekről - mondta.

A 2023-as esztendő még csak néhány perces. "Mi, édesanyák, tudjuk, milyen egy újszülöttet először kézbe venni. Egyszerre elfelejtjük a fájdalmat, a nehézséget, tele vagyunk reménységgel, várakozással, szeretettel, mosollyal" - közölte. "Így vegyük most együtt kézbe a 2023-as esztendőt, és adjunk a mosolyunkból a mellettünk állónak is" - mondta az államfő. Azt hangoztatta, legyen úgy, ahogy a székely népének kívánja: "Adjon Isten minden jót / Ez új esztendőben / Vegye el mind a nem jót, / Ez új esztendőben; / Mitől félünk, mentsen meg, / Amit várunk, legyen meg, / Ez új esztendőben!" Novák Katalin beszéde végén békét hozó új évet kívánt.

Magyarország

  1. Nemzeti összetartozás napja

    Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, a trianoni békeszerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává. A trianoni békeszerződés kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. A magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát.

    2026.06.04.
  2. Újabb forgalomkorlátozás M7-esen

    A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása szerint ezen a hétvégén (május 16. és 17.) befejeződik az M7 feletti régi, velencei híd bontása, azonban a korábban jelzett munkálatok ütemezése és az azokkal járó korlátozások megváltoztak.

    2026.05.15.
  3. Megalakult az új Országgyűlés - letette a miniszterelnöki esküt Magyar Péter

    Az áprilisban megválasztott képviselők ünnepélyes eskütételével megalakult az Országgyűlés szombaton. A 199 fős Országgyűlésben a Tisza Pártnak 141, a Fidesznek 44, a KDNP-nek nyolc, a Mi Hazánknak hat képviselője van. A képviselők a történelmi zászlók előtt tettek esküt.

    2026.05.09.
  4. Hétvégi forgalomkorlátozás az M7-esen Velencénél - bontják a régi gyalogos hidat

    Szerda reggel birtokba vehették a közlekedők az új Velencei gyalogos- és kerékpáros hidat. Az új híd megnyitása után megkezdődik a régi híd elbontása. A bontási munkák ütemezetten, a 2026. május 9–10. és a május 16–17. közötti hétvégéken, szombatról vasárnapra virradó ÉJSZAKAI IDŐSZAKBAN zajlanak - adta hírül az MKIF Zrt.

    2026.05.08.