-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Negyven évvel ezelőtti filmszerepére emlékezett a Vörösmarty Színház igazgatója
Szikora János még végzős hallgatója volt a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakának, amikor felkérték a bliccelésen rajtakapott, isten háta mögötti vasútállomáson ragadt Ferencz Károly szerepére. Zsombolyai János rendező elsősorban nem egy tapasztalt színészt keresett a főszerepre, hanem egy olyan illetőt, aki kellően egyedi karakternek tűnt. Így esett a választás az akkor már jogász végzettséget szerzett rendezőhallgatóra, akiben Zsombolyai megtalálta a keresett renitens figurát.
A forgatás negyvenedik évfordulója alkalmából Lepesi Zoltán László, Németh Péter és Tóth Bálint filmtörténeti rendezvényre hívták az alkotókat és az érdeklődőket. A színházigazgató a filmvetítést követő, remek hangulatú beszélgetés során kulisszatitkokat, a forgatáson történt érdekességeket osztott meg a résztvevőkkel. Ezt követően a Verebély László Vasúttörténeti Egyesület elnöke a múzeumi gyűjteményből egy ma már ritkának számító, hetvenes évekbeli vasutas sapkát adott át Szikora Jánosnak. A jelenlévők a közös ebéd után a kisvasúthoz vonultak, ahol a fotózkodás és az autogramok begyűjtése után elbúcsúztatták a Vörösmarty Színház igazgatóját.